Az UNICEF 2015-ös jelentése szerint Szíria a világ legveszélyesebb országa a gyermekek számára

Kitekintő – 2016. március 16., szerda | 19:08

Március 14-én, hétfőn tették közzé az UNICEF 2015-ös évre vonatkozó jelentését. A gyermekek helyzetéről szóló dokumentum szerint a Szíriában dúló háború az ott élő gyermekek 80%-át érinti közvetlenül, 70%-uk pedig szegénységben él.

Szíria lakossága a 2013-as adatok szerint 22,8 millió fő volt, a népesség az elvándorlás következtében az utóbbi években körülbelül egymillióval csökkent, annak ellenére, hogy a népességnövekedés üteme 2,45 százalék. Szíria lakosainak közel fele 15 évesnél fiatalabb. „A szíriai gyermekek 80%-át érinti közvetlenül a háború, 70%-uk szegénységben él. A háború nem kíméli a polgári lakosságot sem, bombatámadások érnek lakásokat, iskolákat, kórházakat, kerteket és parkokat, ahol a gyerekek játszhatnának” – tájékoztatott Peter Salama, az ENSZ gyermekalapja közel-keleti és észak-afrikai térségi igazgatója.

A Nincs biztos hely a gyermekek számára címmel publikált UNICEF-jelentés 1500 esetet sorol fel, melyek a gyermekeket sújtották 2015-ben. 60%-uk légicsapás volt, a támadások súlyos sérüléseket vagy halált okoztak. Az esetek harmada az iskolában vagy az utcán érte a gyermekeket.

A Szíriával szomszédos országokban a menekültek száma a tízszeresére nőtt 2012 óta. A menekültek fele gyermek.

„A háború öt esztendeje alatt a gyermekek milliói váltak egyik napról a másikra felnőtté – magyarázza Peter Salama –, és valójában a gyermekek vívják a felnőttek háborúját, mivel nem járhatnak iskolába, helyette munkára és katonai szolgálatra kényszerítik őket. Sokkal korábban házasodnak, amire sem lelkileg, sem értelmileg, sem fizikailag nem érettek még.” Az UNICEF-jelentés szerint a fegyveres erők a legnagyobb számban 15–17 éves korú fiúkat soroztak be  katonának a háború első éveiben, de egyre gyakoribbá válik a mind fiatalabbak katonai szolgálatra kényszerítése: 2015-ben a frissen besorozottak fele 15 évnél fiatalabb volt. Ezek a gyerekek rövid kiképzés után hamarosan bevetésre kényszerülnek, és gyakorta a legveszélyesebb küldetéseket bízzák rájuk. A szemben álló felek, akár oroszbarát kormányerők, akár Amerika-párti ellenzékiek, egyaránt bevetnek gyermekkatonákat.

Az egyik legnagyobb kihívás a gyerekek oktatásának biztosítása. Az UNICEF-jelentés szerint Szíria népességének 44%-a kiskorú, 10 és fél millió gyermek, akiknek harmada nem jár iskolába, 2,1 millióan hazai, 700 ezren pedig a szomszédos országokban létesített menekülttáborokban élnek. Ezeknek a gyerekeknek – mások politikai érdekei miatt – a jövőjük forog kockán. Hamarosan elveszítik esélyüket arra, hogy felépíthessék a jövőjüket – ahogy már elvesztették otthonaikat, iskoláikat és közösségeiket – olvasható a jelentésben.

A jelentés öt lépésben sorolja fel a gyermekek védelmét szolgáló intézkedéseket:
1. Vessenek véget a gyermekek jogai megsértésének.
2. Fejezzék be a támadásokat, és biztosítsák a humanitárius segélyek hatékonyabb eljuttatását Szíriába.
3. Biztosítsanak 1,6 milliárd dollárt 2016-ra a gyermekoktatás körülményeinek javítására.
4. Adják vissza a gyermekek méltóságát, és erősítsék meg pszichológiai jólétüket.
5. Alakítsák át a pénzügyi ígéreteiket elkötelezettségekké.

Az UNICEF 2016-ban az igényelt támogatás mindössze 6%-át kapta meg a szíriai gyermeksegély-program végrehajtására.

Az ENSZ gyermeksegélyalapja 2014-ben a közel-keleti országban januártól november közepéig 113 millió dollárt (31,5 milliárd forintnak megfelelő összeget – a szerk.) fordított a gyermekek megsegítésére, 2,9 millió 5 év alatti  gyermekbénulás elleni védőoltását biztosította, 15,6 millió ember számára tett hozzáférhetővé tiszta ivóvizet, 2,8 millió gyermek számára biztosított oktatási segédanyagokat, taneszközöket, 127 ezer gyermeknek nyújtott pszichoszociális támogatást, több mint 609 ezer otthonát elhagyni kényszerült kiskorút látott el higiéniás csomagokkal, több mint 735 ezer menekült gyerek számára osztott szét a téli időjárásnak megfelelő öltözéket.


Az ENSZ gyermekalapja a napokban azt is közzétette, hogy Nigériában 1,4 millióra emelkedett a Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport erőszakcselekményei miatt otthonuk elhagyására kényszerült gyermekek száma, több mint felük öt év alatti. Az elmúlt öt hónapban mintegy félmillióan menekültek el szülőföldjükről a terrorszervezet támadásai miatt. A lázadócsoport hat éve harcol, hogy iszlamista államot hozzon létre Nigéria északkeleti részén, az erőszakos cselekmények következtében ezrek haltak meg, és 2,1 millió ember vált földönfutóvá az országon belül, többségük gyermek. Mindemellett a környező országokban, Kamerunban, Csádban és Nigerben további 265 ezer kiskorú vált otthontalanná.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió, Spiegel.de, Youngcaritas.at

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria