Az utolsó vacsora miséje egyházmegyéinkben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A debreceni Szent Anna-székesegyházban bemutatott nagycsütörtöki szentmisén az Eucharisztia, a szeretet szentségének alapítására emlékezve Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Jézus vágyáról, szívének mélységéről beszélt. Ez után emlékezve a Megváltó kínszenvedését és kereszthalálát megelőző utolsó vacsorán történt mozzanatra, tizenkét férfi lábát mosta meg; ezzel az Egyház Jézus Krisztus alázatát, az ember iránti mély szeretetét idézi fel.

„Vágyva vágytam rá…” Megdöbbentő Jézus ezen kijelentése. E szavak fényénél beleláthatunk Isten szívébe, vágyakozásába. Jézus mire vágyakozik? Az ember is sok mindenre vágyakozik, mondhatjuk, hogy mindenre csak a szenvedésre nem. Jézus arra vágyott, hogy kimutassa a szeretetét, hogy eljusson a szeretet teljessége, üzenete a az emberiséghez. A húsvéti vacsora számára a szenvedésének kezdetét jelentette. A testi fájdalom előtt a lelke is megrendült, hiszen a hozzá legközelebb állók közül egy valaki elárulja, Péter pedig, akire a művét akarta rábízni, megtagadja. Micsoda fájdalom lehetett ez a kínszenvedése mellett! Jézus számára ez a vacsora jelentette a búcsút a földi élettől és tanítványaitól, mégis a legnagyobb szeretete mutatkozik itt meg – kezdte homíliáját a főpásztor.

Jézus vágyott a szenvedésre? Nem, a szeretetre vágyott – mutatott rá a püspök. Tudta, mi vár rá és nem vonakodott vállalni az áldozatot, nem kereste, de nem is utasította el, mert a szenvedés, az áldozat a szeretet jele. Jézus ezzel ad példát az igazi szeretetre. Csak így tudott segíteni rajtunk az Isten, hogy közösséget vállalt velünk — akik a bűn zsoldjaként a halált szenvedjük el —, hogy Ő is elszenvedte azt értünk. Tudta, hogy a főpapok és a vének megtették az előkészületeket ehhez, és tudta, hogy másnap már meg fog halni. De ebben a helyzetben sem magával törődik, hanem velünk. Megmutatja tanítványainak, milyen az igazi alázat, a szolgáló, mindent adó szeretet.

Milyen keserű az elválás, mennyire fáj, ha elveszítjük szeretteinket. Jézus is elköszön, mégis azt mondja: „vágyva vágytam erre…” – folytatta gondolatai Palánki Ferenc. Megértjük ezt? Fel tudjuk fogni? Ő egészen másként tekintett a halálra. Számára a halál a visszatérést jelentette az Atyához. Amikor a mi földi életünk is véget ér, vissza fogunk térni az Atyához. Búcsút venni az élettől e hit nélkül könyörtelen és félelmetes. De örömteli lesz, ha az életünket úgy éljük, hogy mi is vágyakozunk a nagy találkozásra. Nem a halálra, a szenvedésre, hanem az Istenre. Az örök élet a mi életünk iránya, célja. Jézus a szenvedésének közelségében alapította meg az Eucharisztiát, a szeretet szentségét, pedig tudta, hogy elhagyják, elárulják, nem tudnak vele virrasztani.

Az Üdvözítő nem mondott le rólunk, ezért adja ezt a szeretetvendégséget, agapét a feltétel nélküli mindent adó szeretetet még az élete árán is – világított rá Palánki Ferenc. Arra vágyakozott, hogy minden szentmisében elfogyassza velünk a szeretetlakomát, amikor asztalhoz ültet bennünket. Ez a nagy misztérium az atyai házra irányítja a figyelmünket, hogy ráérezzünk az örök lakoma ízére. Kínálja magát: vegyétek és egyétek. Letérdel és megmossa tanítványai lábát, majd saját magát adja, mert az Isten egyesülni akar az emberrel. Minden szentáldozásunk e csoda megismétlése. Annyira közel jött hozzánk az Isten, hogy ennél közelebb már nem juthatott volna. Az Isten Fiának teljes valóságával találkozunk úgy, hogy Ő közben a lábunkig hajol.

Testedet és véredet vélem is megosztó Jézus, nincsen szavam, csak szemléllek, amint térdre ereszkedsz előttem, mosod sárban tipró lábamat és mondod, vegyél magadhoz! Önátadásodból élek, és ebből akarok tanulni, hogy tudjam én is mindig magamat adni, életet az életért — fejezte be homíliáját a megyéspüspök.

* * *

Egri Főegyházmegye

Nagycsütörtökön este az egri székesegyházban bemutatott szertartás elején Ternyák Csaba egri érsek kiemelte: Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. A lábmosáskor elhangzott szavaknak inspirálniuk kell bennünket a jócselekedetekre.

Jézus tanítványaival közösen fogyasztja el azt a rituális vacsorát, mellyel az egyiptomi kivonulásra emlékeznek a jámbor zsidók évről évre – mondta homíliájában a főpásztor, aláhúzva, hogy az ószövetségi olvasmány részletesen felidézte az erre vonatkozó előírásokat. Vacsora közben minden családfőnek feladata volt elbeszélni azt, hogyan történtek az események. Csak ebben az ősi kontextusban kerül eredeti megvilágításba a cselekmények sora, így érthetjük meg mi is: Jézus váratlanul megmosta a vacsora közben tanítványai lábát. Ilyet korábban még nem tett, s más családfők sem tettek ilyet. Azért tette, hogy emlékezzenek rá a tanítványok, s hogy ezután ők is így cselekedjenek egymással.

Erre emlékezve él a szokás, hogy a főpásztor is megmossa tizenkét férfi lábát, emlékezve a szeretetcselekedetre. Ez emlékeztet Isten alázatára, szeretetére, s felhívja a figyelmünket, hogy mi is tegyünk így – hangsúlyozta Ternyák Csaba. – Ez a vacsora az Újszövetség nyitánya. Minden eucharisztikus vacsora Jézus halálára és feltámadására emlékeztet; az egyiptomi szabadulásra való emlékezés innentől keretté válik. Jézus Mózesként vezeti a népet, de nem a rabságból, hanem a bűn rabságából. Az új néphez nem vérségi kötelék, hanem a keresztség kapcsol mindenkit. Ezért imádkozunk azokért is, akik most a keresztségre készülnek.

Minden szentmise emlékezet, s szentségi jelenvalóvá tétel. Az Eucharisztia a hit szemével Jézus teste és vére. Ezért adja parancsba Jézus: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Ez a megbízás a papság megalapítása, a felhatalmazás, az apostoli folytonosság miatt ismételjük e szavakat minden szentmisében. Szent II. János Pál pápa enciklikáját idézte az Eucharisztiáról: belőle él az Egyház, az élő kenyérből. A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve is tudatosuljon bennünk, hogy ez az Élet kenyere, csúcs és forrás, isteni jelenlét – hangzott el az egri érsek nagycsütörtöki prédikációjában.

A főpásztor örömének adott hangot, hogy Egerben is elindult – a Szent Bernát templomban – a mindennapos szentségimádás. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: egy rövid találkozás impulzust adhat arra is, hogy felismerjük, ez nem csupán liturgikus cselekmény. Közösségünk akkor lesz teljes, ha a tevékeny szeretet is megjelenik mindennapi életünkben. Termékeny hitünk csak tettekkel együtt lehet teljes. Ismerjük fel egymásban a testvért, akit szeretünk, szolgálunk, ahogy erre Mesterünk tanított bennünket – zárta szentbeszédét Ternyák Csaba érsek.

A szentbeszéd után a főpásztor az utolsó vacsora eseményeire emlékezve – Jézushoz hasonlóan – megmosta tizenkét férfi lábát.

A szentmise ezúttal áldás nélkül ért véget. Az Oltáriszentséget az őrzőhelyére vitték, majd az oltárfosztás követett. Az este virrasztással folytatódott.

* * *

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Nagycsütörtökön este Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét az esztergomi bazilikában.

A főpásztor homíliájában arra mutatott rá, hogy már maga az utolsó vacsora is emlékezet volt: a jövő megjelenítő emlékezete. „Mert Jézus kenyeret vett a kezébe és azt mondta: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, mely értetek adatik”. A borról pedig azt mondta: „Ez az én vérem, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára”. Amikor ezek a szavak elhangzottak, Jézust még nem feszítették keresztre. De már feláldozott testét és vérét adta a tanítványoknak. Az isteni örökkévalóság szférájából hangzottak szavai, ahol a terv, az esemény és a hatás egyetlen isteni mindentudásban számunkra elképzelhetetlen módon egységet alkot. Ott múlt, jelen és jövő egyesül. Az Utolsó Vacsora tehát túllép az egész anyagvilág keretein, megvilágítja, értelmezi, és egy étkezés közösségében számunkra is érzékelhetővé teszi Krisztus megváltó halálának titkát” – fogalmazott a bíboros.

Erdő Péter bíboros szentbeszéde teljes terjedelmében olvasható ITT.

* * *

Győri Egyházmegye

Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutatott be az utolsó vacsora emlékére március 29-én, nagycsütörtökön a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A Győri Egyházmegye főpásztora szentbeszédében hangsúlyozta, hogy Jézus nem egy elkerülhetetlen végzetbe sodródott, hanem önként, szeretetből adta életét. Ennek megértéséhez Arnaud Beltrame csendőr példáját idézte fel, aki március 23-án a franciaországi Trèbes-ben felajánlotta magát a terrorista által túszul ejtett emberek helyett. A támadó elfogadta az ajánlatot, majd rálőtt Arnaud Beltrame-ra, aki március 24-én belehalt sérüléseibe. A francia csendőr hitét gyakorló, katolikus ember volt. Az, hogy ő képes volt erre a cselekedetre, minden bizonnyal Jézus szavaival hozható összefüggésbe: „nem elveszik az életemet, hanem önként, szeretetből adom oda”.

Jézus nem egy titkos szektát akart létrehozni. Nyíltan vonul be Jeruzsálembe, vértanúságának helyszínére, ahol már sokan készülnek a közelgő ünnepre. Jézus annyira szerette apostolait, hogy szeretetének még egy utolsó jeleként leült velük a húsvéti vacsorához. A közös étkezés mindnyájunk életében a szeretetnek egy rendkívül szép megnyilatkozása. Szegények azok, akik erről lemondanak – fogalmazott Veres András püspök. Ha készek vagyunk meghozni az áldozatot azért, hogy ünnepélyes módon, családtagjainkkal, szeretteinkkel, barátainkkal leüljünk az ünnepi asztalhoz, az óriási erőt, szeretetet, megújulást eredményez az életünkben. Így volt ez Jézussal és az apostolokkal is.

János evangéliumában olvasható, hogy Jézus a vacsora közben mondta el búcsúbeszédét, amely meghatározta apostolainak további életét. Ez talán elegendő is, hogy igazán oda tudjuk magunkat képzelni az utolsó vacsora asztalához. De érdemes egy-két gondolat erejéig azt is megvizsgálnunk, hogy milyen érzések lehettek ott, az asztal körül, Jézusban és apostolaiban. A húsvét talán a legnagyobb ünnep volt a zsidóság életében is. Hiszen ekkor emlékeztek az Egyiptomból való kivonulásra, és várták Izrael szabadítójának diadalmas eljövetelét, vagyis várták a Messiást. Egyszerre volt számukra a húsvét vallási és családi ünnep.

Szokásos módon történt ez a húsvéti vacsora. Jézus a hálaadó imádsággal kezdi mondandóját, s egy adott pillanatban, valószínűleg ezekkel a szavakkal meglepte az apostolokat, azt mondja a kenyér megtörése fölött: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19). A vacsora végén pedig fogja a kelyhet, mondván: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik” (Lk 22,20).

A világtörténelemnek nincs még egy olyan eseménye, nincsenek olyan szavak, mondatok, amelyek úgy, mint Jézus szavai, annyiszor elhangoznának: milliók, tízmilliók, százmilliók ismétlik újra és újra ezeket a szavakat. De el kell gondolkodnunk, hogy vajon értjük-e ezeket a szavakat? Mit üzen nekünk, hívő embereknek az utolsó vacsora? Mindenekelőtt azt, hogy a szentmise minden emberi értelmet meghaladó ajándék. Ezért szükséges, hogy legalább vasárnaponként részt vegyünk Jézus utolsó vacsoráján. Mert ne feledjük: az Egyház nemcsak emlékezni hív bennünket, hanem azt akarja, hogy a szentségek által mindnyájan újjászülessünk Krisztusban, és egyre aktívabb életet éljünk az Egyházban, amit Krisztus alapított. Az Eucharisztia éppen abban segít bennünket, hogy elsajátítsuk Jézustól azt az önmagát szeretetből feláldozó lelkületet, amelyről a francia csendőr is tanúságot tett. Szeretettel feláldozni magunkat másokért, a házastársunkért, a gyermekünkért, a szüleinkért és a barátainkért: ebben áll az eucharisztikus lelkület. Miként Váci Mihály írja: „osztani magad: – hogy így sokasodjál; / kicsikhez hajolni: – hogy így magasodjál; / hallgatni őket, hogy tudd a világot; / róluk beszélni, ha szólsz a világhoz. / Széjjel szóródni – eső a homokra – / sivatagnyi reménytelen dologra / s ha nyár se lesz tőled – s a táj se zöldebb: / – kutakká gyűjt a mély: – soká isznak belőled!”

* * *

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsora szentmiséjét ünnepelték a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban. Bábel Balázs érsek az Eucharisztia titkáról elmélkedett szentbeszédében. Felidézte az áldozat, az étkezés, a jelenlét, valamint az emlékezés fontosságát.

A prédikáció után az érsek elvégezte a lábmosás szertartását. Jézus szeretetének, és alázatának lehajló jele ez, mely cselekvésre szólítja fel mindazokat, akik Krisztus követőinek vallják magukat. A szentmise után a papság és a hívek virrasztó imaórán vettek részt.

* * *

Nyíregyházi Egyházmegye

Nagycsütörtökön a Nyíregyházi Egyházmegye papjai hivatalosak voltak a Szent Miklós-székesegyházba, hogy együtt emlékezzenek Jézus cselekedetére, ahogyan megmosta tanítványai lábát. Szocska A. Ábel apostoli kormányzó, aki közel félszáz pappal mutatta be a liturgiát, prédikációjában emlékeztette paptestvéreit és a papnövendékeket, hogy egykor megszólítást kaptak az Úrtól a papi szolgálatra.

„De ő most is szól hozzánk, hív bennünket. Arra szólít, hogy figyeljünk jobban egymásra, terelgessük a fiatalok életét, gondoskodjunk az idősekről. Ki, ha nem mi?” – tette fel a kérdést. „Sokszor ítélkezünk, igazságos büntetést szeretnénk lehívni az égből, pedig az Úr nem ezt hagyta ránk, nem a sokféle feladatot, amivel a mindennapokban foglalatoskodunk, hanem hogy: szeressétek egymást” – fogalmazott a kormányzó.

„Nekünk ezzel a kenyérrel kell elszámolnunk, mert nekünk Krisztus méltó munkatársaivá, hűséges papjaivá kell lennünk. S mikor szent testét a kezünkbe vesszük és mondjuk, szentség a szenteknek, nekünk kell a legméltóbbaknak lennünk rá. S nem vagyunk méltóak, de Krisztus méltóvá tesz minket” – zárta gondolatait Ábel atya.

A templomban majdhogynem több volt az ünnepi ruhába öltözött pap, mint a hívő. A Szent Liturgia és az azt követő lábmosási szertartás a szolgálattevők ünnepe volt. Azoké, akik „Krisztus fölséges lealázkodását utánozzák” – ahogy az évente csupán egyszer felhangzó liturgikus mondat is szólt. Hiszen Krisztus „saját fölséges lealázkodásával az alázatosság mértékére tanított meg minket: és tanításával tudtunkra adta, hogy az utolsókból az első lesz”. Majd a lábmosás aktusát végző apostoli kormányzó könyörgött: „add, hogy mindenkor megmosdjunk könnyeinkben és megtisztuljunk tisztító kegyelmed világosságával”.

Ezután Krisztus cselekedeteit utánozva levetette felső ruháját, derekára kendőt terített, kezébe kancsót vett és sorra letérdelt papjai elé, megmosta és megcsókolta lábukat. A megjelenített bibliai szakaszokat Mosolygó Béla kancellár olvasta fel, közben a papnövendékek adtak halk kíséretet az Evangélium főszólamának.

* * *

Pécsi Egyházmegye

A pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban Udvardy György megyéspüspök mutatott be szentmisét az utolsó vacsora emlékére.

A lábmosás szertartását követően elnémultak a harangok – ám ez az elcsendesülés már a feltámadásra való vágyakozást is kifejezi. Az oltárfosztást követően csendes virrasztás zárta a szertartást.

***

Székesfehérvári Egyházmegye

A székesfehérvári bazilikában bemutatott nagycsütörtök esti szentmisén Spányi Antal megyéspüspök homíliájában rámutatott, hogy Jézus Krisztus, a Megváltó megnyitotta számunkra az örök életbe vezető utat, ettől kezdve nekünk is választanunk kell az élet és a halál között. Az eluralkodó bűn és Isten szeretetének misztériumát szemléljük ma; ez nem egy „egyszervoltholnemvolt” mese, hanem ma is élő, kemény valóság. Júdás esete mutatja, hogy az ember a bűnből nem tud egyedül kikerülni, vissza kell térnie a szabadulást hozó Istenhez, különben elpusztul.

Ezért Jézus az élet kenyerében jelenlétét ajándékozza és megalapítja az Oltáriszentséget, mely az újjászülető élet szüntelen forrása, megújulásunk alapja. Jézus megalapítja a papságot, melynek tagjain keresztül minden misében jelenvalóvá válik számunkra Isten, akik kiszolgáltatják a szentségeket - az Istennel való találkozás kiemelt és életre vezető alkalmait. Saját példájával mutatja be nekik a szolgáló szeretetet és adja át a szeretet parancsát. Ez az este megérinti bensőnket: engedjük, hogy formálja lelkünket és életünket. Váljunk Isten országának építőivé!

A homília után a lábmosás szertartásához a főpásztor leváltotta miseruháját, egyszerű vászonkendőt kötött maga elé, és az oltár előtt megmosta a város képviselőtestületeiből érkezett tizenkét férfi lábát. Ezt követte a hívek könyörgése.

Az áldoztatás végeztével az Oltáriszentséget pislákoló gyertyák közt kísérték ki a templomból, sötétség zárta le utána az ajtót. A következő két nap az altemplomban, a szent sír mellett lesz a helye. Nagypénteken és nagyszombaton üres a tabernákulum. Az oltárfosztás mély jele vezette be az ezután kezdődő eseményeket; a megyéspüspök és az asszisztencia csendben vonult ki a félhomályos templomból. Utána végleg kialudtak a fények, már csak a szentélyben volt némi világosság: a lamentáció eléneklése kezdődött.

Jeremiás siralmai és a zsoltárok szavai megelevenedtek. A kispapok és hívek imáját Bak Ádám diakónus és Korb Tamás vezette, az esti zsolozsma egyre mélyebbre vezette a virrasztani maradt híveket a nagyhetet megnyitó éjszakába.

* * *

Szombathelyi Egyházmegye

Nagycsütörtök este Székely János megyéspüspök mutatott be szentmisét a szombathelyi székesegyházban. Húsvét titka arra hív, hogy az igazi Bárány, Krisztus vérével jelöljük meg otthonainkat, életünket – mondta szentbeszédében a főpásztor. Ajánljuk az Ő kezébe életünket, közösségeinket, mert az Ő vére üdvösséget, szabadulást ad a világnak!

Amikor Isten valóban közel jött a világhoz, akkor védtelen gyermekként született. Amikor a keresztje alatt botladozott, nem volt erős, hanem hagyta magát megölni, gyenge volt. Nagycsütörtökön az élő Isten odatérdel a tanítványok lába elé és lemossa róluk a szennyet, vérével pedig a világ bűneit – mondta Székely János. Húsvétkor megfordul a világ: az Isten szolgál az embereknek. Nem azért történt ez így, mert Krisztust erre bármi kényszerítette volna: maga adta oda az életét. A mi életünk legnagyobb lehetősége, hogy odaadjuk, áldozattá, ajándékká tegyük, hogy megtanuljunk szeretni – hangsúlyozta a püspök.

Székely János megyéspüspök szentbeszéde meghallgatható ITT.

* * *

Váci Egyházmegye

Nagycsütörtökön este az utolsó vacsora emlékére mutatott be szentmisét Beer Miklós megyéspüspök a váci székesegyházban.

Szentbeszédében a főpásztor az emlékezést, a jelenvaló találkozást és a jövő reménységét kapcsolta össze: az emlékezésben a múltbéli eseményeket idézzük fel, amelyek tanúságul szolgálnak az ígéret és a beteljesedés összekapcsolására. Jelképekkel, szertartásokkal és szavakkal idézzük fel az utolsó vacsora eseményeit, mindezek által átéljük az akkor történteket, azt jelezve, hogy komolyan gondoljuk Krisztus követését. „A szertartások mint jelek a legnagyobb valósággal kapcsolódnak össze, azzal, amelyet Jézus az apostolaira bízott: „veletek maradok…”. Az Eucharisztiában jelenvalóvá teszi az Úristen szeretetét, Jézus táplálni akarja a lelkünket, és ez által mi is jellé akarunk válni” – hangsúlyozta a megyéspüspök. „Az emlékezés a jelenben erősítsen meg bennünket a Jézussal való kapcsolatunkban, és a Szentlélek adjon a jelenben indíttatást és bátorítást, hogy olyan közösségé tudjunk válni, amely példát ad a világnak. Emlékezzünk a jelenben a jövő reménységével, a jelképeket használva éljük át a legteljesebb valóságot, hogy Jézus Krisztus örökre velünk marad” – buzdított homíliája végén Beer Miklós püspök.

A lábmosás szertartása következett, amelynek során a helyi férfiszövetség tizenkét tagjának mosta meg lábát a Váci Egyházmegye főpásztora – Jézus példáját követve, aki szolgává tette magát. A szertartás közben a székesegyház Cecília kórusának férfikara zsoltárokat énekelt.

Az áldozás után az Oltáriszentséget processióval a székesegyházi oldalkápolnába vitték, amely Jézus elfogatását és elhurcolását jelképezte. A szentmise után az oltárt megfosztották minden díszétől.

* * *

Veszprémi Főegyházmegye

Az utolsó vacsora szentmiséjét mutatta be Márfi Gyula érsek nagycsütörtök este a veszprémi Szent Mihály-bazilikában. Szentbeszédében a főpásztor a kenyér és a bor színe alatt közöttünk élő Jézusról beszélt. Amikor Jézus látható emberi formában elköszön tanítványaitól, nem valamit hagyott itt, hanem Önmagát, a kenyér és a bor színe alatt – hangsúlyozta az érsek. A templom is azzal válik Isten házává, hogy a szentségi Jézus jelen van benne.

Senki sem lehet olyan nagy, hatalmas és gazdag, hogy a templomba belépve, átélve a mindenható Isten közelségét, ne érezné kicsinynek magát. Ugyanakkor senki sem lehet annyira kicsiny és szegény, hogy a templomba belépve át ne élné istengyermeki méltóságát. A templom a szent testvériség háza, amely az embert az emberhez és az embert az Istenhez köti és mindez az itt jelenlévő Jézusnak köszönhető. Jézus azért jött a földre, hogy a próféta szerint Emmánuel legyen, melynek jelentése: velünk az Isten. Isten velünk van, akárhogy alakul az életünk számunkra fenn van tartva a mennyei Jeruzsálem, ahol Jézus vár minket – mutatott rá a főpásztor.

A szentbeszéd után a főpásztor elvégezte a lábmosás szertartását. A szentmise végeztével az Oltáriszentséget ünnepélyesen a mellékoltárhoz vitték, ezután következett az oltárfosztás, amikor eltávolítottak az oltárról minden díszt, Jézus elfogatására és szenvedéseire emlékeztetve. Este 9 óráig tartott a virrasztás.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Egri Főegyházmegye; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; Győri Egyházmegye; Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye; Nyíregyházi Egyházmegye; Pécsi Egyházmegye; Székesfehérvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye; Váci Egyházmegye/Bölönyi Gabriella; Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes; Hídlap; Egri Főegyházmegye; Fülöp Ernő; Németh Péter; Polyákné Tóth Nóra; Loósz Róbert; Székesfehérvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye; Váci Egyházmegye/Bölönyi Gabriella; Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír