Azt hazudta, hogy megerőszakolta egy pap

Kitekintő – 2010. április 28., szerda | 15:10

Hamisak azok a vádak, amelyek szerint Norberto Rivera Carrera mexikói bíboros eltussolta volna egy állítólag szexuális visszaéléseket elkövető pap ügyét – közölte Mexikóvárosban a mexikói Katolikus Jogászok Kollégiumának elnöke, Armando Martinez Gomez.

A bíborost Joaquin Aguilar Mendez gyanúsította meg azzal, hogy eltussolta, hogy egy Nicolas Aguilar Rivero nevű pap megerőszakolta őt.

Mint a jogász elmondta, a rendelkezésükre álló orvosi dokumentumok és a peranyag ismeretében kijelenthető: Mendezt sosem erőszakolták meg. Mendez április 20-án kijelentette: nem nyugszik, amíg nem buktatja meg a bíborost – amint írta: „Rivera Carrera fejét akarjuk”. A bíborost egy Egyesült Államok-beli bíróságon is beperelték.

Mendez legalább hat különböző történetet adott elő az idők folyamán állítólagos megerőszakolásáról, amely már megkérdőjelezi története hitelességét. Ráadásul előkerültek olyan, pár nappal az állítólagos erőszaktétel után, 1994. szeptember 5-én kelt orvosi papírok, amelyek szerint Mendez egészséges, és semmiféle sérülései nincsenek.

Magyar Kurír