Ünnepnapok a zeneszerzők fejedelmének – Bach Mindenkinek Fesztivál

Kultúra – 2018. március 24., szombat | 12:39

Öt nap – idén március 21-ől 25-ig –, amikor mindenhol Bach szól. Aluljárókban, koncerttermekben és templomokban csendülnek fel a korszakalkotó művek, amelyeket – Beethoven szavaival élve – a zeneszerzők fejedelmének köszönhetünk.

A Bach Mindenkinek nemzetközi program 2010-ben azzal a céllal indult el New Yorkban, hogy Johann Sebastian Bach születésnapja (március 21.) alkalmából ingyenes koncerteken keresztül növeljék a klasszikus zene iránti általános érdeklődést. Magyarországon 2015-ben Kovács Zalán László indította útjára a 2017 óta már fesztiválként működő kulturális eseményt.  Az idei programban március 22-én az Arany10 Kultúrházban egy különleges zongorakoncertre került sor, amelyről a fellépő művészt, Hegedűs Endrét kérdeztük.

– Mit jelent Önnek az a zenei hagyomány, amelyet Bachnak köszönhetünk?

– A zenei terület, amit a feleségemmel tanultunk és művelünk, egyértelműen a német zenei hagyományban gyökerezik. Persze vannak más európai zenei irányok is, de amit a német zeneszerzők alkottak, az kikerülhetetlen. Magam is vallom, hogy Bach elapadhatatlan forrás. Igaza van Beethovennek, aki úgy fogalmazott: Bach családi neve nagy hiba, mert őt nem pataknak (der Bach: patak, csermely), hanem óceánnak kellene nevezi. Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphat egy zeneszerző, pláne nem egy másik géniusztól.

Szeretném megosztani a zenekedvelő közönséggel egy személyes vívódásomat Bachhal kapcsolatban. Fiatalkoromban egy nagy tekintéllyel kellett megbirkóznom, hiszen én voltam Kocsis Zoltán első önálló növendéke, amikor kinevezték tanársegédnek a Zeneakadémiára. El lehet képzelni, milyen hatással voltak rám több szempontból is felülmúlhatatlan Bach-előadásai. Teljesen a bűvöletébe kerültem annak az elképesztő precizitásnak, amit Kocsis Zoltán képviselt. Aztán egy rövid időre Schiff András is tanított kamarazenére, és mutatott egy másik utat, amely szintén tökéletes volt, mégis egészen más, mint az előző. Ebben a helyzetben azt éreztem, mellettük nem tudok egy új, jelentős világot létrehozni a Bach-művekből a kotta újjáteremtése során. Bármely szerzőt, de különösen Bachot játszani ugyanis azt jelenti, hogy megpróbáljuk megfejteni azt a pontos, mégis szűkszavú kottát, amely egy száraz téli fához hasonlítható: el van rejtve benne az élet, s nekünk, művészeknek kell életre keltenünk azt a saját érzéseinkkel, a lelkünkkel, és továbbsugároznunk lényegi tartalmát. Ezért is alakult úgy, hogy sokkal inkább a Bach-művek átiratait szerettem játszani. Persze ez alól is van kivétel. Ilyen például az „eredeti” E-dúr francia szvit, amelyet nagyon sokszor előadtam már, s ebbe a műsoromba is betettem.

– Miért tartja fontosnak, hogy a sok fellépése mellett koncertjével támogassa a Bach Mindenkinek Fesztivál céljait?

– Bachot játszani számomra mindig kihívás, ugyanakkor nagy élmény is. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a mostani fiatalok olyan mértékben hallgatják és tanulják Bachot, mint a mi nemzedékünk tagjai. Úgy gondolom, minden alkalmat meg kell ragadni arra, hogy minél többen megismerhessék ezt a csodálatos, mennyei muzsikát, amit Bachnak köszönhetünk.

– Mi volt a március 22-i estje műsorán?

– Egy izgalmas Bach-kirándulást tettünk kedves feleségemmel, Hegedűs Katalinnal, ugyanis átiratban több négykezes darabot is játszottunk. Én alapvetően romantikus zenei alkat vagyok. A fesztivál programjában is különleges ez a koncert, hiszen – a már említett E-dúr szvit kivételével – nem eredeti Bach-művek, hanem átiratok szerepeltek a műsorban.

– Miben különleges a feleségével közös fellépés?

– Elsősorban szólista zongoraművésznek tartom magam, mégis kivételes élmény, amikor együtt játszunk. Hála Istennek, lassan már harminckilenc éve vagyunk házasok. Az otthonunkban is adottak a lehetőségek a közös játékra, hiszen két zongoránk van, s így gyakran előfordul, hogy ketten ülünk a hangszer mellé.

Valaki egyszer azt mondta: a zene birodalma ott kezdődik, ahol a szavaké véget ér. A zene számunkra egyfajta házastársi kommunikáció is. Hálásak vagyunk azért, hogy a zene feszültség- és problémamegoldó szerepet is játszik az életünkben. Egy-egy konfliktus esetén, ha elkezdünk próbálni, mire véget ér a gyakorlás, addigra újra teljes köztünk a béke és a harmónia.

(A Bach Mindenkinek Fesztivál valamennyi eseménye ingyenesen látogatható, egyes programok előzetes regisztrációhoz kötöttek. A fesztivál részletes programját keressék a www.bachmindenkinek.hu honlapon.)

Fotó: Pixabay.com

Pusztai Tímea/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. március 18-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria