Balassagyarmaton tartották országos találkozójukat a Szent Mónika közösségek

Hazai – 2019. június 12., szerda | 9:01

A Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége országos találkozójának idén Balassagyarmat adott otthont május 25-én.

A közösség hagyományosan évente két összejövetelt tart, az egyiket mindig Budapesten, a másikat minden évben más-más településen rendezik meg. A balassagyarmati rendezvényre az ország különböző részeiről érkeztek a helyi Szent Mónika közösségek tagjai, közel ötszázan. Az esemény fontos célja volt, hogy az édesanyák a gondjaikat, problémáikat, de örömeiket is meg tudják osztani egymással.

Az édesanyákat és nagymamákat szombat reggel a házigazda, Turai János esperes-plébános köszöntötte, aki az első elmélkedést is vezette. A nap során a csoportok részére Kürtösi Krisztián, a közösség lelkivezetője tartott előadást, majd elimádkozták a világosság rózsafüzérét, énekeltek, tanúságtételeket hallgattak meg, valamint szentségimádáson is részt vettek.

Az egész napos program csúcspontja a szentmise volt, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatott be a megjelent lelkipásztorokkal együtt. A megyéspüspök Szent Mónika példamutatásán keresztül emelte ki az önzetlen szeretet és a Jóistenbe vetett bizalom lényegét. Szent Ágoston fiatalkori életvitelét összehasonlította a mai nehéz helyzetben lévő fiatalokéval, amiből a kiutat a szereteten és türelmen keresztül találhatják meg a családok.

Az országos találkozó résztvevői közül a nap végén többen is részt vettek a Segítő Szűz Mária-körmeneten és -búcsún.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria