Bartholomaiosz pátriárka Rómában: Ragyogjuk be a világot a testvériség és a remény gesztusaival!

Sűrű program várja Bartholomaioszt: 20-án délután Ferenc pápával és a világ több vallási és politikai vezetőjével együtt részt vesz a „Senki nem üdvözül egyedül – Béke és testvériség” mottóval rendezett nemzetközi béketalálkozón. Szerdán délelőtt filozófiai díszdoktori címet vesz át az Antonianum Pápai Egyetemen.

A hétfő esti imádság alkalmával a Santa Maria in Trastevere-bazilikában Andrea Riccardi köszöntötte a pátriárkát, akihez több évtizedes barátság fűzi őt és az általa alapított Sant’Egidio közösséget.

Az ortodox főpap János-evangélium szakaszán – „Nem nevezlek többé szolgának benneteket… Barátaimnak mondalak” (Jn 15,9–17) – elmélkedve kifejezte örömét, hogy a béketalálkozó ebben a sokat szenvedett világban éppen egy ilyen imádsággal kezdődik: hálát adunk közös Atyánknak azokkal a testvéreinkkel együtt, akiket a szó legmélyebb, evangéliumi értelmében barátainknak tartunk. Hozzátette, hogy a Sant’Egidio közösség „sikereinek” mindig egy célja van: „Isten dicsőítése és a legutolsók szolgálata, és ennek gyümölcse valóban a tartós szeretet, az a szeretet, ami megmarad.”

Megmaradni egymás szeretetében nem elválasztható az Atyától jövő szeretettől, amely a testvérek közötti, testvérekért való konkrét tettekben valósul meg, és magát az Atyát dicsőíti. Isten az a szeretet, amely soha nem önmaga célja, hanem az örökkévalóság ígéretét rejti magában. „A keresztényeknek ezért soha nem szabad szentimentális módon beszélniük a szeretetről, hanem bűnbánó lélekkel örvendezniük kell ebben a szeretetben, teljes örömmel.” Hozzátette, hogy az egyházatyák is a szeretet szó mértéktartó, megfontolt használatára figyelmeztettek, hogy ne essünk a felszínesség, de akár az istenkáromlás csapdájába.

Isten szeretete a szeretet esszenciája, nekünk ajándékozza, és azt akarja, mi is ajándékozzuk tovább testvéreinknek. Krisztust szeretni azt jelenti, „teljesen odaajándékozni önmagunkat, mérték nélkül, semmit nem várva viszonzásul, és ez az önátadás soha nem elválasztható a megbocsátástól, amit minden feltétel nélkül kell kínálnunk”. Isten a barátainak nevez bennünket, és „ma este együtt ízleljük meg ezt a barátságot, ezt a szeretetet, amelyet ő bőségesen ajándékoz nekünk. Ő, aki ezért a szeretetért elszenvedte, hogy leköpték, elszenvedte az ütéseket, a keresztet és a halált… Igen, mert az egymás iránti szeretet megértésének nem mi magunk vagyunk a feltétele, nem a mi jóakaratunkon múlik, nem is a tetteinken, hanem egyedül Krisztuson, akiben beteljesülést nyer egész létezésünk.” Ahhoz, hogy megértsük a szeretetét, előbb tanítványnak kell lenni, engedni, hogy szeressen, és utána tudjuk szeretni a másik embert, az ellenségeinket is. Ahogyan Szent Ágoston mondta: „Szeress, és tégy, amit akarsz.”

A találkozót is a szeretet jó gyümölcsének nevezte, amit közösen szedhetünk le, hogy tanúsítsuk a világ előtt: engedelmeskednünk kell az Úr parancsának. „Ragyogjuk be a világot a konkrét, kézzelfogható testvériség érzésével, amellyel minden testvért képesek vagyunk befogadni, és ugyanakkor minden konkrét tettünkkel legyünk képesek új gesztusokra, távolba mutató gesztusokra, olyan gesztusokra, amelyek reményt jelentenek az emberiség történetében.”

Homíliája végén elmondta, hogy a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátusból nemcsak azért jött az örök városba, hogy a népek békés együttélésének üzenetét hozza, hanem egy még fontosabb üzenetet is, Krisztus parancsát, hogy szeressük egymást, osztozzunk egymás örömeiben és nehézségeiben. „Sok történelem, sok nép, sok hit, sok kultúra létezik, Isten gyermekeinek gazdagsága ez, de csak egy nép létezik, az emberek népe, akik Isten teremtményei és Isten képmásai, mindannyian ehhez a néphez tartozunk, hiszen Isten »telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet« (ApCsel 17,26).”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir; Santegidio.org

Fotó: Santegidio.org

Magyar Kurír