Befejeződött a kőszegi Szent Jakab-templom külső felújítása

Hazai – 2020. július 10., péntek | 11:21

A Szombathelyi Egyházmegye 2019-ben tízmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Szent Jakab-templom külső felújítására Soltész Miklósnak, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárának a döntése alapján. A restaurálás a napokban fejeződött be.

A templom a város központi részén található, és a település lakossága, a templom közössége, valamint a városba betérő vendégek is igényelték, hogy szép és biztonságos legyen újra a Szent Jakabról elnevezett templom. A helyreállítás és az állagmegóvás az épület műemléki védelme miatt is különösen fontos volt. 

A templom feltehetően 1289 után épült, később a ferencesek kőszegi kolostorának része lett, majd a Garaiak építtették át a 15. század elején. Fordulatokban bővelkedik az épület története: a református gyülekezet, majd a jezsuiták, piaristák és a bencések is láttak el itt szolgálatot. A kis torony már a 15. században megépült, az oldalkápolnák csak a 18. században. Az épület 1807-ben barokkizáló felújításon esett át a kor divatjának megfelelően. Ekkor készíttette Esterházy Pál a főoltárt is, amelynek központi alakja egy ideig a névadó Szent Jakab volt. Az 1807-es átépítéskor alakították ki a templom homlokzatát, melynek fülkéjében Szent Jakab barokk szobra áll. Ekkor került a homlokzatra elsőként a két templomfenntartó rend, majd később a bencés rend szimbóluma.

Az udvarral körbezárt templom külső homlokzatának felújítását a napokban fejezték be. A homlokzati állványozás elkészítése után a párkányokat javították, a vakolatot eltávolították, ahol kellett, pótolták. A felújított homlokzat új színt kapott, rajta a nyíláskereteket is helyreállították.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria