Befejeződött a székesfehérvári Országos Papi Otthon tetőfelújítása

Hazai – 2015. december 7., hétfő | 10:46

Teljes belső korszerűsítés után megújult az Országos Papi Otthon tetőzete is, melyet ünnepség keretében áldott meg Spányi Antal megyéspüspök december 4-én.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az eseményen jelen volt Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, Egervári Ágnes, a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat főigazgatója és Dienesné Fluck Györgyi szociális tanácsnok.

Az intézményt az MKPK Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálata működteti Székesfehérvár egyik impozáns műemléki épületében, amelyhez a magyarországi kármelita rend barokk temploma kapcsolódik. Spányi Antal püspök a befejezéséhez érkezett tetőfelújítás átadási ünnepségén elmondta: „Ennek az intézménynek különlegességét nemcsak történelme és most betöltött funkciója adja meg, hanem az a lelkiség, amelyre nagy szüksége van a világnak. Akik itt laknak, egész életüket az emberek szolgálatában élték, és most testileg meggyengülve, nehézségeiket felajánlva, imádságukkal folytatják apostoli életüket.

Mohos Gábor, az MKPK titkára köszöntőbeszédében kiemelte: minden közösségnek egyfajta értékmérője, hogyan fordul a rászoruló és peremre került gyengébb társai felé. A katolikus egyház kezdetektől fogva külön figyelmet szentelt mindazoknak, aki életük során hátrányosabb helyzetbe kerültek. Az itt élő idős papoknak az egyház úgy szeretné megköszönni odaadásukat, hogy biztosítja nemcsak a modern felújított épületet, a külső kereteket, hanem a korszerű ellátást, a nyugalmat és biztonságot is életük utolsó szakaszában, amikor mások segítségére szorulnak.

Egervári Ágnes főigazgató az ünnepségen megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a felújításban. Beszédében kiemelte, nagy megtiszteltetés az otthon dolgozóinak, hogy idősek gondozását végezhetik az intézményben, megújult, korszerű körülmények között, a szakmai szempontokat figyelembe véve. Megköszönte az atyáknak a nyitottságot, hogy romlott testi állapotukat is a többi emberrel való közösségben élik meg, s bizalommal fogadtak be az otthonba civil rászoruló embereket.

Dobos Gyula az otthon pap lakóinak nevében megköszönte a mindennapi gondoskodást a szeretetszolgálat minden munkatársának, és köszönetet mondott mindazoknak, akik megfelelő környezetet biztosítanak a gyenge egészségű idősek számára. Majd az épület felújítását biztosító Egyperegy Építészműterem vezetője, Kovács Márton építészmérnök mutatta be azt az átfogó koncepciót, amely alapján a tizenöt éve tartó felújítás a végéhez ért.

Mészáros Zsuzsa, az intézmény igazgatója is köszönetet mondott mindazoknak, akik biztosítják az otthon működését, alázattal és szeretettel végezve munkájukat. A felújítást méltatva kiemelte a kivitelezők munkáját, akik az épület szellemiségét és feladatait tiszteletben tartva végezték mindvégig az intézmény korszerűsítését.

Végezetül Spányi Antal megyéspüspök a papi otthon udvarán a meghívott vendégek körében megáldotta a felújított épületet.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria