Békét sugározzunk a legszélsőségesebb helyzetekben is – Spányi Antal gondolatai nagyböjtre (2. rész)

Nézőpont – 2021. március 6., szombat | 13:02

A Szentatya évről évre üzenetet intéz a katolikus hívekhez a nagyböjti időszak kezdetén. Idén azt hangsúlyozza, hogy a nagyböjt a hit, a remény és a szeretet megújításának ideje. Spányi Antal püspök az idei böjti időben arra hívja fel a figyelmet, hogy a böjtöléssel felszabadíthatjuk életünket mindattól, ami megterhel, és átélhetjük a békét, a megújulást a szeretetben.

– Hogyan tanulhatjuk meg a hit nyugalmával letenni terheinket ebben az idei nagyböjti időszakban, és Isten kezébe tenni életünket, a körülöttünk tapinthatóan fenyegető bizonytalanság ellenére?

– Az emberi élet mindig is fenyegetett lét volt. Nem csak azért, mert a saját halálunk vár ránk, vagy azért, mert sokan nem értenek meg, nem szeretnek úgy, ahogy szeretnénk.

Mindig van az emberi életben valami, ami komoly teherré válik, és nem könnyű ezeket a terheket úgy hordozni, hogy bele ne keseredjünk. De mi ne ezt az utat kövessük, hanem inkább a terheken keresztül is az Isten felé menjünk.

Ezt úgy tehetjük meg, hogy a lelkünkben békességet teremtünk. Olyan békességet, ami nem függ attól, hogy körülöttünk béke van-e, vagy csend, hanem attól, hogy a szívünkben zaj van, vagy az Isten hangja hallatszik. A bensőmben az Ő szavára figyelek. Akkor nincs békesség bennem, ha hagyom, hogy a világ elsodorjon, magával ragadjon az éppen aktuális őrületeivel, zavaros dolgaival. Ha engedem, hogy az aggodalmak, amelyeket rám akarnak kívülről erőltetni, teherként lefelé húzzanak, lenyomjanak – ha hagyom ezt, akkor alkalmatlanná válok arra, hogy a lelkem Isten felé szárnyaljon és az Úrhoz közelebb kerüljek. Nem könnyű ezt a békességet megtalálni, de ha az életünknek biztos és szilárd alapja a hit – ami nélkül nem lehetünk hívő emberek –, akkor mindent könnyebben viselünk, mindenben megtaláljuk Isten segítő kegyelmét, életünkre vonatkozó akaratát.

– Ferenc pápa a szeretet nagyböjtjének megélésére hív bennünket a fájdalmak, nehézségek közepette is. De a szeretet és békesség ajándék – mondja a Szentatya –, amely értelmet ad az életnek.

– Nem mondom, hogy a fájdalom könnyű dolog, de el tudom viselni, nem a magam erejéből, hanem azért, mert az Úr Jézus és a Mennyei Atya segítő kegyelme erőt ad hozzá. Akkor nem kell türelmetlennek lennem, nem kell az egész családot megterhelnem azzal, hogy én most beteg vagyok, hogy mindenféle bajom van. Ha el tudom fogadni a szenvedésemet Isten kegyelmével, akkor örülök annak, hogy legalább másokat nem terheltem vele.

Mitől lesz jobb, ha valaki hazamegy, és elkezd durván viselkedni, hagyjatok most békén, mert most bajom van. A baj megmarad, és a többit is megterhelte vele.

Mindenkinek rossz lesz. Tehát nagyon fontos dolog ilyenkor, hogy Krisztussal együtt legyünk, Vele azonosulva hordjuk a magunk keresztjét, és fogadjuk el, hogy a másik ember is keresztet hordoz, szenved.

– A Szentatya hitünk és reményünk legtökéletesebb megnyilvánulásának nevezte a szeretetet, melyet Krisztus nyomdokain járva az emberekre való odafigyelésben és a velük való együttérzésben élünk meg.

– Nem kell követelni olyan dolgokat a másiktól, ami neki most nehéz vagy éppen nincsen meg benne. Figyeljünk arra, hogy a megtapasztalt nehézségek között is megmaradjon bennünk a békesség, és ez mindenféle emberi viszonyra és kapcsolatra érvényes. A legtöbbször, amikor feszültség van bennem, persze nehéz, de a lelkembe nem kell beengednem minden veszekedés, türelmetlenség hatását.

Megőrizhetem a belső csendet akkor is, ha elmondom esetleg az ellentétes véleményemet. De fogalmazzam meg szeretettel és okosan. Nem kell, hogy a lelkem békéjét feladjam, ott maradjon meg az Isten csendje, békéje.

Csodálatos látni békességben élő embereket. Amikor mutatnak egy-egy dokumentumfilmet a televízióban, például komoly határhelyzeteket megélt emberekről, vagy bemutatják a szentek életét, akkor nagyon érdekes látni, hogyan próbálták őket sokféle módon kimozdítani békességükből, de nem engedték. Gondoljunk például Szent Margitra, akit sokszor megaláztak, mert mint mondták: „Milyen dolog az, hogy királylány létére a Nyulak szigetén él. Az ő kezét is ugyanúgy marja a hideg, és ugyanolyan megalázó munkákat végez, sőt a legtöbbet ő maga végzi el. Hát minek képzeli ez magát.” Ezek a szavak biztos nem estek jól neki, bántották, de a lelkében egészen biztos vagyok, hogy mindig békesség volt, mert ott az Isten élt. Kell, hogy a szívünkben, lelkünkben az Isten éljen, és akkor ez a békesség megmarad bennünk. Akkor a nehézségek, a felajánlások, a próbatételek mind-mind Istenhez visznek közelebb. Amikor sokan aggódnak most, hogy van ez a pandémia, milyen oltást kapunk, mi történik majd velünk. Ezekről beszélhetünk, de igazából hiába mondunk bármit, nem sokat tudunk róla.

Persze, most már örülünk, ha bármilyen oltást megkapunk, mert azt reméljük, hogy biztonságosabb lesz az életünk tőle. De végső soron ne az oltásban bízzunk, azt csak használjuk, mert Isten azért adta, hogy segítsünk vele magunkon.

Abban bízzunk, hogy az Ő tenyerében van az életünk, Ő a Mennyei Atyánk, aki gondoskodik, és aki nem feledkezik el rólunk. És ennél nem kell több.

Szöveg: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria