Bemutatták Márfi Gyula veszprémi érsek portréját

Hazai – 2019. június 25., kedd | 9:05

Petrasovszky Mária tanár-festőművész Márfi Gyula érsekről készített portrét, melyet június 15-én a veszprémi Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban mutattak be a főpásztornak és a meghívottaknak.

Az eseményen Takáts István érseki kancellár mondott köszöntőt, amelyben arról beszélt, hogy az igazi műalkotás nem egy fénykép merevségével próbál meg visszaadni valamit a teremtett világból, hanem az ábrázolt téma, alak megelevenedik a szemlélő előtt. „Ha erre a képre nézünk, akkor azt látjuk, hogy ez a kép él, és szinte várjuk, hogy most majd egy idézet, egy kiemelt gondolat, egy jó vicc jön érsek atyától.”

A kancellár megjegyezte, a portrén a kék tónus dominál, mely az ikonográfiában az isteni szférának fenntartott színárnyalat. „A hívő ember – főleg, ha az Isten kiválasztja egyházi méltóságra – nagyon jól tudja, hogy ő a Jóistennek munkatársa, szövetségese, és így élete filmjében egy mellékszerepet vállalt, ám egy, az Isten által rendezett, nagy jelentőségű történetben. Aki ebben hűséges tud lenni, beteljesedett, boldog ember lehet. Ezért ez a kék tónus jól mutatja érsek atya helyét, feladatát” – fogalmazott Takáts István atya. Hozzátette, a képen az érsek keze a Biblián nyugszik, ami nem csupán egy póz, hanem ezáltal még élőbbé, kifejezőbbé válik a portré, hiszen az érsek ismerője az abban leírtaknak, és abból táplálkozik, abból újul meg újra és újra.

Petrasovszky Mária a képen szereplő attribútumok közül ugyancsak a főpásztor kezét emelte ki, melynek fontos szerep jutott az ábrázolásban. Egy kézfej sok mindent közölhet a megfestett alakról, adhat, elvehet, ám ez a kéz itt egy adományozó, gyakran áldást osztó kéz. A háttérben a veszprémi székesegyház, a Szent Mihály-bazilika körvonalait lehet kivenni, melynek láttán egyből felismerhetővé válik a veszprémi érsek alakja.

Márfi Gyula érsek elmondta: bár a saját látványáért nem kifejezetten rajong, az alkotás élethű kivitelezése lenyűgöző. A főpásztornak különösen a humoros lelkületet megvillantó mosoly tetszik a festményen.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria