Bemutatták a pápa ír híveknek szóló levelét

Kitekintő – 2010. március 20., szombat | 13:10

XVI. Benedek Írország katolikusaihoz intézett lelkipásztori levelét március 20-án délelőtt 11 órakor mutatták be a Szentszék sajtótermében. A dokumentumról Federico Lombardi a sajtóterem igazgatója tartott tájékoztatót.

A levélben a pápa bocsánatot kér a szexuális visszaélések áldozataitól, a tetteseket pedig arra figyelmezteti, hogy cselekedeteikért vállalniuk kell a felelősséget. Kemény szavakat intéz a püspökökhöz és rendi elöljárókhoz múltbéli döntéshozói hibáik miatt, és a polgári hatóságokkal való együttműködésre biztatja őket. A pápa bejelentette: a Szentszék néhány írországi egyházmegyében, szerzetesrendben és szemináriumban vizsgálat indítását kezdeményezi – írja a Kathpress.

A fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélés „sem Írországra, sem az egyházra nem specifikusan jellemző" – hangsúlyozta a pápa. A katolikus közösségnek a válságot bátran és határozottan kell kezelnie. „Senki sem várja, hogy ezek a fájdalmas helyzetek hamar megoldódjanak. Már történt valódi előrelépés, de még sok a tennivaló" – írja levelében a pápa. Kifejezte azt is, hogy kész személyesen is találkozni a visszaélések áldozataival. Levele végén a Szentatya imádságot is megfogalmaz az ír egyházért.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a pápai levél hivatalos magyar fordításának közlése hétfőn várható.

Magyar Kurír