Bemutatták a pápa szarajevói látogatásának logóját

Kitekintő – 2015. március 31., kedd | 9:10

Ferenc pápa június 6-án látogat Bosznia-Hercegovina fővárosába. A béke jelképe, egy olajfaágat a szájában tartó galamb és a kereszt láthatók a szarajevói lelkipásztori látogatás logóján, melyet március végén mutattak be – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

A kereszt egyik negyedében egy stilizált sárga háromszöget találunk, amely Bosznia határait és a fényt jelképezi. A logó színei a bosnyák zászló és a Boszniában jelen levő horvátok színei: fehér, kék, sárga és piros.

A logót és a pápai út mottóját („Béke veletek!”) sajtóbemutatón ismertették, ennek során Vinko Puljić szarajevói bíboros érsek hangsúlyozta: a jelképekhez Ferenc pápa szavaiból merítettek ösztönzést, hiszen látogatásának bejelentésekor a Szentatya kiemelte, célja a boszniai békefolyamat előmozdítása.

„Béke veletek!” – Jézus e szavakkal üdvözölte a tanítványokat, amikor feltámadása után megjelent előttük. Ma a jövőt illetően nagyon bizonytalan időket élünk, ezért az ország minden lakójának, és különösen is a katolikusoknak szükségük van buzdításra – fogalmazott Puljić bíboros, és köszönetet mondott az alkotóknak, Miroslav Šetkának és Dragan Ivankovićnak, akik ingyenesen készítették el a logót.

A szarajevói látogatást Ferenc pápa február 1-jén, az Úrangyala imádság alkalmával jelentette be. Imákat kért, hogy útja ösztönzés legyen a katolikusok számára, és hozzájáruljon a testvériség és a béke, a vallásközi párbeszéd és a barátság megerősítéséhez. Ez lesz Ferenc pápa nyolcadik nemzetközi útja.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria