Beöltözés, lektorok és akolitusok avatása a veszprémi szemináriumban

Hazai – 2014. november 26., szerda | 11:57

A veszprémi Boldog Gizella Szeminárium elsőéves papnövendékei november 23-án, Krisztus, a mindenség királya főünnepén ölthették magukra először a reverendát, valamint sor került a felsőbb évesek lektorrá és akolitussá avatására is – tájékoztat a Veszprémi Főegyházmegye.

Az ünnepet megelőző estén szentségimádást vezetett Brenner József spirituális. Vasárnap délelőtt Márfi Gyula érsek mutatta be az ünnepi szentmisét a kápolnában. Varga István rektor, Brenner József spirituális és Medveczky Miklós érseki titkár koncelebráltak.

A homília után a főpásztor megáldotta az elsőévesek – Simon László, Széll András, Tamás Zoltán és Tóth Tamás veszprémi, valamint Tuzson Attila kalocsa-kecskeméti főegyházmegyés növendékek – reverendáját, majd a felsőbb éves beöltöztetők segítségével magukra öltötték a szent ruhát.

Márfi Gyula ezt követően lektorrá avatta Gyulai Péter Istvánt, Szabó Zoltánt és Varga-Csikász Bencét, a Veszprémi Főegyházmegye papnövendékeit: átadta nekik az evangéliumos könyvet, mely tartalmazza Isten számunkra kinyilatkoztatott szavát. A lektorok feladata ennek a felolvasása.

Végül Fuchs Tibor, Nemes Ádám, Paál Sándor Ede, Szalontai István Balázs és Tóth Gábor Norbert veszprémi főegyházmegyés papnövendékek akolitussá avatása következett. Az akolitusoknak kötelességük részt venni a liturgikus szolgálatban, segédkezhetnek az áldoztatásban, valamint elvihetik az Eucharisztiát a betegeknek.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria