Beöthy Zs. Cecília SM – Hiszem és vallom, szeretem és élem

A Szociális Missziótársulat 1908. november 19-én, Szent Erzsébet ünnepén alakult, az alapító Farkas Edith volt, akit előkelő családból szólított el az Úr a szegények, a bűnözők, az árvák szolgálatára, a nő-, a család- és gyermekvédelem területére. A társulat célja önkéntesek bevonásával annak tudatára ébreszteni a magyar nőket, hogy észre kell venni a társadalmi szinten meglévő nyomort, nélkülözést, a segítségre szorulókat, és tenni kell a hiány ellen. Az elgondolását támogató szociális püspök, Prohászka Ottokár segítségével és első társaival létrehozta a magyarországi, megszentelt életformában élő szociális munkásnők közösségét. A missziótársulat tagjának célja: „mindenkinek mindene legyen”.

Könyvében Cecília anya a rendalapító Farkas Edith ötkötetes Lelki iskolájának buzdításaiból emeli ki a lelkében különösen visszhangzó és ma is aktuális részeket. Az alapító anya tanítása szerint aki nem boldog a hivatásában, „annak vagy nincs hivatása, vagy gátat emel a Szentléleknek az ő szívében”. Cecília nővér pedig vallja: „Nincsenek reménytelen helyzetek. Hinnünk kell gyakorlatilag és pozitívan abban, hogy az Úr Jézus ma is él, s ma is csodákat művel. Ezért minden vállalkozásunkat, eljárásunkat ismételten, folyamatosan kapcsoljuk Krisztushoz a Szentlélekben.” A könyv írója kiemeli: az újraevangelizálásba sok minden belefér, így a tanítás, tanácsadás, a szegények gondozása, a gyerekek nevelése és sok egyéb tevékenység. Az ehhez szükséges, a megszokottnál erőteljesebb szellemi és erkölcsi lendületet Farkas Edith szerint újból és újból el kell nyerni a Szentlélektől, és mivel „zavaros vizeken a nap nem tud áthatolni”, mindent el kell hagynunk, ami eddig hátráltatta vagy zavarta bennünk a „megszentelő és segítő kegyelem teljes érvényesülését”.

A Szociális Missziótársulat megalapítója arra is figyelmeztet: állhatatosság és engedelmesség nélkül nincs életszentség. A bencés szabályban ezért olyan lényeges a stabilitás, az állhatatosság, az állandóság, amely kizár minden ötletszerűséget, szeszélyességet, állhatatlanságot.

Cecília nővér Csávossy Elemér A századok nagy tanúja című, 1942-ben írt művéből idéz: „A legnagyobb baj tehát abban rejlik, hogy sok, nagyon sok keresztény nem is keresztény ma már, legalábbis erkölcseiben, cselekedeteiben nem az. Elsősorban a szeretet gyakorlásában nem az. Mert minden jó példa közt legjobb, és minden jó cselekedet közt legkimagaslóbb a szeretet. Mivel győzött a kereszténység a pogány világ fölött? A vértanúk hősiességével, a tiszta erkölcsök ragyogó példájával, és elsősorban a szeretet tündöklő sugárzásával. ’Nézzétek, hogyan szeretik egymást!’ – mondták a pogányok az őskeresztényekre, és ez a példa, ez a szeretet győzte meg őket a kereszténység igazáról… Jézus Szíve az összekötő kapocs, mely a lelkeket, a családokat, az osztályokat, a nemzeteket, az egész emberiséget egymáshoz fűzi, és szent egységben meg is tartja.”

Cecília nővér felidézi: szerzetbe lépése után megtudta, hogy az idézett gondolatoknak megélője és hirdetője volt a Szociális Missziótársulat szellemi atyja, Prohászka Ottokár, aki szerint Istenhez az út gyakran teremtményeken át vezet, azaz „emberszíveken át Isten Szívéhez”. „Mert aki a szíveket teremtette, úgy akarta, hogy az emberek szíveikkel fonódjanak egymáshoz. Előbb-utóbb mindegyikünk megtapasztalja, mennyire rá vagyunk utalva embertársaink szívére, és mennyire hivatva vagyunk arra, hogy másoknak szívbeli szolgálatot tegyünk” – mondta Prohászka Ottokár.

Farkas Edith hittel vallja: akiket Isten hív, megszólít, azoknak a szükséges kegyelmeket is megadja, hogy a rábízott közösség, család, munkakör sajátos feladataival, nehézségeivel mint „vezéregyéniség” meg tudjon küzdeni. Ahol ez lassan megy, annak ki-ki a maga baja. Cecília nővér megállapítja: Farkas Edith egész életműve az önátadásra való buzdítás. Amikor az erre törekvő személy az ő közösségében a mindennapi teendők közepette „időt biztosít a böjtre, a virrasztásra, egyéb önmegtagadásokra és az imában való csendes Isten elé helyezkedésre, akkor sejti meg, hogyan viszonyul valójában Istenhez, és csakugyan kész-e egészen odaadni magát Neki, és engedni, hogy egyedül ő legyen személyisége betöltője”. A missziós nővérek napi fohásza Nagy Szent Gertrúdtól származik: „Mindent Jézus Szentséges Szívében és a Szentlélek Úristen ereje által.”

Cecília nővér a Szociális Missziótársulat első és legfontosabb küldetésének a megszentelődést tartja. Farkas Edith egész életműve egyetlen felhívás: „Legyetek Szentek!” A könyv írója évek óta a szíve fölött hordja Edith anya egyik magyarázatát Jézus ígéretei közül arról, amely szerint Szent Szíve tisztelőinek megadja az állapotukhoz szükséges kegyelmet, vagyis „Ő ad neked hitet hivatásodban: szeretetet, mely nem hagy nyugtot; önzetlenséget, mely senkit nem feled el, csak önmagát: okosságot, mely mindent elrendez; kitartást, mely mindent bevégez… Anyánk sorra lelkesíti a kenyérkereső családfenntartókat, a családanyákat, a hitveseket, a tanítónőket, végül a tehetetlen betegeket, a Jézustól várató hivatásbeli kegyelmek szépségeivel.”

A szentté válásból pedig senki nincs kizárva, mert ahogy Izajás próféta írta: „Ő azt akarja, hogy szentté légy, éspedig abban az állapotban kell szentté lenned, melyet az Úr eléd kitűzött. Ha tehát az Úr emberek közti munkára hívott, akkor abban” (48,18).

Beöthy Zs. Cecília SM – Hiszem és vallom, szeretem és élem
Kairosz Kiadó, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír