Bernard Haring CSSR: Krisztus törvénye III.

E harmadik kötet két nagy témaköre: Isten és az embertárs szeretetének testet öltése az erkölcsi erényekben és az Isten és az embertárs szeretetének megtestesülése az ember életében.

A kötet írója a Biblia és az egyházatyák írásai alapján kiemeli, hogy az erkölcsi erényeken belül joggal helyezzük a sarkalatos erényeket különleges helyre és megvilágításba, egyrészt mint általános magatartást, másrészt mint sajátos erényt. Az okosság megmutatja a jó útját, helyes irányba tereli a gyakorlati értelmet. Az igazságosság megadja az akaratnak a helyes irányt. Kiragadja az énhez való görcsös ragaszkodásból és áthelyezi a tárgyilagosság világába. A mértékletesség helyes középúton tartja a vágy érzelmeit az ernyedtség és a túlzott érzékiség között. A bátorság a feltörő érzelmi életet a kimerültség és a zabolátlan aktivitás között tartja. A négy sarkalatos erényhez további sarkalatos erényként tágabb és átfogóbb értelemben hozzáfűzzük még az alázat erényét is, „amely biztosítja a létezés alapvető rendjét, az Istennek való alávetettséget és ezzel közvetett módon a lét minden vonatkozásának rendjét.” Bernard Haring emlékeztet rá, hogy az első boldogság – „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3) – az, amely egyedülálló módon előfeltétele a mennyei javak elnyerésének és a bennünk munkálkodó isteni szeretet uralmának.

A keresztény alázattal kapcsolatban a szerző kifejti, hogy annak kettős irányultsága van: először is alázat a Magasabb rendűvel szemben, másodszor pedig alázat a velünk egy szinten vagy pedig alattunk lévők iránt. A keresztény alázatnak ez utóbbi egy egészen sajátos oldala: a nagyobbnak alázata a kisebbel szemben, a magasnak a leereszkedése, amely benső gazdagságból fakad. Ezt a példát adta nekünk Isten Krisztusban. A keresztény alázat a „Krisztus-Isteni nagy mozgásának benső lelki másolata, amely mozgásban szabadon lemond fenségéről és nagyságáról, odalép az emberhez, hogy mindenkinek, minden teremtménynek szabad és boldog szolgája legyen.” A keresztény alázatnak Krisztus alázatában van a gyökere, alapja és igazi szeretet előképe. Ebben a keresztény alázatban Krisztussal és Krisztusért örül az ember még a megaláztatásnak, saját hírneve csökkentésének is, ha csak ezen a módon dicsőíthető meg az Isten. Az alázat részesedés Krisztus bölcsességéből és kegyelméből, tágra nyitja a szívet az Isten és az embertárs önzetlen szeretetére, igazi önismeretünknek, a bűnbánatnak és a vezeklésnek az előfeltétele. Csak az alázatos ember viseli el saját bűnösségének állandó megvallását.

Külön fejezetben foglalkozik a szerző a szakrális művészettel, minden szépművészet koronájának tartva, „amelyek benne imává és tudatos istendicséretté válnak és teljesednek be. Bennük szüntelenül tudatosítja azt, hogy Isten szépsége sokkal inkább feltárul az emberben, Isten képmásában, mint az emberi műalkotásokban, ha mindig Istenhez, a legnagyobb szépséghez fordul minden olyan fáradozásában, hogy az legyen, ami.” Haring az idős Michelangelót idézi: „Sem a festmények, sem pedig a szobrok nem képesek emberi lelkünket elbűvölni, amely kitárul Isten szeretete iránt, aki a kereszten kitárja karját, hogy minket elfogadjon.”

Bernard Haring megállapítja: Krisztus a hívő ember számára az emberiség forrása és törvény. Övéinek Ő ajándékoz életet a Szentlélekben, az Igazság és a Szeretet lelkében. Aki engedi, hogy Krisztus lelke vezesse, az már felnőtt a keresztény ember szabadságára. „A Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye” (Róm 8,2) a Feltámadottnak az adománya, a hatalommal elérkező Isten-országának ereje. „Krisztus tanítványa húsvéti ember. Tudatában van végső szituációjának, gyökeret vert a békében, amit a Feltámadott munkál, örvendezik a végső győzelemben: Krisztus napjára való várakozásban.”

A szerző állítja: korunk szellemi fellendülését a liturgikus, eucharisztikus megújulás jellemzi, nem véletlen, hogy az egyház megújítási művét a II. vatikáni zsinat a liturgia megújulásával kezdte. Ez teológiailag és tudatilag a legjobb kulcs az egészhez. Haring szerint az a kor, „amelyben kihűlt sokaknak a hite, amelyben apokaliptikus méreteket öltött a hitetlenség és istenkáromlás, visszatérésre, megtérésre figyelmeztet az imádás embert megújító szellemében. A keresztény erkölcsiségnek más koroknál sokkal világosabban kell a hit titkaiból, Krisztus áldozatából és a szentségekből forrásozó életként kirajzolódnia. A modern világ felületessége és külsődlegességre irányuló érdeklődése a keresztények számára, akik megértik a kegyelem órájának parancsát, megerősített felhívás a hit bensőségére, a hitről való tanúságtételre a húsvét titkából merített életben”.

(Bernard Haring CSSR: Krisztus törvénye III., ford. Németh Mihály, sajtó alá rendezte Somorjai Ádám OSB, Szent István Társulat, 2015.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír