Böjte Csaba: Az irgalmasság iskolája – A szegényeknek ruhát adni

Nézőpont – 2016. január 21., csütörtök | 17:07

Böjte Csaba ferences szerzetes a Ferenc pápa által meghirdetett rendkívüli szentévben „Az irgalmasság iskolája” címmel beszédsorozatot indított. Január 17-én Csíksomlyón és január 20-án a dévai templomban tartott elmélkedésében az irgalmasság testi cselekedeteinek harmadik állomásáról beszélt.

Sokkal többről van szó, mint ruhát adni a szegényeknek – hangsúlyozta Csíksomlyón elmondott beszédében Csaba testvér. A újszülött Jézus képét elevenítette fel, akit édesanyja nagy szeretettel pelenkázott, öltöztetett; majd a nagyobbacska gyermek Jézus képét, akinek édesanyja ruhát varrt, felpróbálta rá, megforgatta, megnézte, hol kell megigazítani… Hétköznapi jelenetek, amelyek megtörténhettek velünk is, amikor édesanyánk öltöztetett, rendbe tette, kivasalta, kiigazította ruháinkat.

Aki elindult az irgalmasság iskolájának útján, sokféle módon gyakorolhatja az öltöztetést, különösen most, farsang idején – tette hozzá. Elmesélte, hogy Aradon az egyik nevelő Ferenc Józsefnek és Sisi királynénak öltöztetett fel két kisgyermeket. Minden kisfiú bátor lovag, hős akar lenni, sok kitüntetéssel, hogy szíve hölgyét meghódítsa – ez a kisfiú most ilyen lehetett. Megvalósult a kislány álma is, hogy hercegnő lehessen, akit csodálnak! Ezzel is segíthetünk, hogy a másik ember megvalósíthassa önmagát! Fontos feladata a nevelőnek úgy öltöztetni a gyermeket, hogy lehessen benne gyönyörködni – tanította Csaba testvér.

Meghatottan idézte fel a közelmúltban az örökkévalóságba távozott édesanyja alakját: ha sorban állnának mindazok, akiknek valaha ruhát adott, nagyon hosszú lenne a sor. Nemcsak a szegényeknek adott, hanem sokaknak. A hozzájuk betérő kispapokon például mindig észrevette, ha szükségük volt nadrágra, ingre. Milyen jó lenne szelíd jósággal öltöztetni másokat, javítgatni az öltözködésükön! Figyelni a másikra, hogy szebbé tegyük ily módon is a környezetünket – fejezte ki vágyát Csaba testvér.

Elmesélte, hogy 1993-ban, amikor elkezdték a Szent Ferenc Alapítvány munkáját, tábort szerveztek az utcagyerekeknek, akik piszkosak voltak, szakadt ruhában jártak, messziről látszott rajtuk, hogy szegények. A tábor elején megfürdették őket, megmosták a hajukat, új ruhákat válogattak nekik. Az egyik zsákban nagyon előkelő ruhák voltak, az egyik kislány ebből választott ki egy fodros bársonyruhácskát. Nagy is volt rá, meleg is volt, de neki az tetszett, büszkén viselte a nagy nyári hőségben. Böjte Csaba figyelmeztetett, a szegényeket öltöztetni nem azt jelenti, hogy a koldusnak adunk egy zsák ruhát, és rohanunk tovább, hanem tudatosan kell gyakorolni az öltöztetést, kiválogatni a ruhát a rászoruló gyermekkel együtt.

Szoktunk-e figyelni egymásra? – kérdezte Csaba testvér a templomban összegyűlt híveket, illetve kérdez mindenkit, aki hallgatja elmélkedését. Jó lenne figyelni egymásra, észrevenni, ha valakinek nincs sálja, sapkája a hidegben! Arra buzdította a gyerekeket, ha látnak olyan hajléktalant az állomáson, aki fázik, szóljanak otthon a nevelőiknek, és menjenek ki együtt, öltöztessék fel.

Könnyek között emlegette édesanyját, aki nemcsak gyermekkorában öltöztette, a jelenleg rajta lévő habitust is ő varrta. Örömmel gondol vissza rá, hogy első fizetéséből maga is ruhákat vett édesanyjának: csizmát, kabátot, mindent, amire szüksége lehetett. Nem lehet tudni, hányszor lesz alkalmunk az irgalmasság cselekedeteit gyakorolni egymással. Éljünk a lehetőséggel, ha ott a labda és ott a kapu, merjük rárúgni – buzdított.

Böjte Csaba figyelmeztetett, hogy elmélkedni, beszélgetni az irgalmasságról egy hajítófát sem ér – az ér valamit, ha elindulunk, és szeretettel odafordulunk a másikhoz. Használjunk ki minden lehetőséget arra, hogy öltöztetni tudjuk, szebbé tudjuk tenni környezetünket – hangzott az erre a hétre szóló felhívása.


A dévai templomban január 20-án elmondott beszédében Csaba testvér újabb történetekkel illusztrálta, milyen fontos gyakorolni az irgalmasság harmadik testi cselekedetét, vagyis öltöztetni másokat. Az Apostolok cselekedeteiből idézte fel Tabita alakját (ApCsel 9,36–42): a közösség elkeseredett, mert meghalt ez az asszony, aki sok szép ruhát varrt nekik. Szent Pétert hívták, aki kérte Istent, tegyen csodát – és Tabita feltámadt, Isten feltámasztotta az asszonyt, aki ruhát varrt az özvegyeknek.

Csaba testvér ismét édesanyja alakját idézte fel, aki varrónő volt, ebből a munkából nevelte fel gyermekeit. Amikor beteg volt, és Csaba testvér elment hozzá a kórházba, az asszony a betegágyán is észrevette, hogy fiának szakadt a kabátja. Hívatta a nővért, tűt, cérnát kért tőle, gondosan, szakszerűen megvarrta fia kabátját – a kórházban fekve is volt gondja erre.

Ahogyan korábban is: ha látta, hogy valakinek nincs megfelelő cipője, sapkája, megpróbálta orvosolni a bajt. Csaba testvér ismét felhívta a figyelmet arra, ez nem mindig azt jelenti, hogy valakinek valóban nincs ruhája, fázik. Megvallotta, hogy ezt a fajta gondoskodást neki magának is tanulnia kell: főként a lányok számára nem mindegy, milyen ruha, cipő van rajtuk, az is fontos, hogy szépnek találják magukat benne. Édesanyjának volt türelme addig válogatni, amíg a gyerekek nem találtak megfelelő ruhát maguknak.

Hozzátette, lehet öltöztetni az iskolai füzeteket is, hogy rendesek legyenek; az oltárt, hogy szép legyen; az asztalt, hogy szépen legyen megterítve – mindennek megvan a maga kultúrája, ezt is meg kell tanulni. Öltöztessük fel egymást szépen! Nemcsak ruhába, hanem szeretetbe, jóságba, irgalomba, az irgalmasság testi cselekedeteibe! – buzdított Csaba testvér az irgalmasság iskolájának harmadik elmélkedése végén.

Forrás, fotó, videó: Magnificat.ro

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria