Boldog Bogdánffy Szilárdra emlékeztek szülőfalujában

Külhoni – 2016. október 6., csütörtök | 9:55

A vértanúságot szenvedett Boldog Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspökre emlékeztek szülőfalujában, a vajdasági Feketetón (Crna Bara) október 2-án.


Észak-Bánság számos plébániájáról érkeztek zarándokok Feketetóra, valamint törökbecsei, töröktopolyai és beodrai hívek is szép számban vettek részt a megemlékezésen.

A zarándoklat rózsafüzér imádsággal kezdődött, amelyet Mellár József törökbecsei esperes-plébános vezetett, ünnepi szentmisével folytatódott és agapéval zárult. Az ünnepi szentmisét Koncz Tibor nagykikindai esperes-plébános mutatta be Fiser János általános helynökkel, Hajdu Sándor bírósági helynökkel, Feketetó plébánosával, Mellár József esperes-plébánossal, Király Tibor kisoroszi plébánossal és Szemerédi Pál magyarcsernyei plébániai kormányzóval, a homíliát Masa Tamás nagybecskereki segédlelkész mondta.

„Az előttünk lévő kép emlékeztet bennünket a szent életű püspökre, Boldog Bogdánffy Szilárdra, aki itt született, néhány méterre ettől a helytől. Innen indult el az útja, ami a vértanúságban, a nagyenyedi börtönben teljesedett ki. Bogdánffy Szilárd élete és példája számunkra is megszívlelendő, jelzi, hogy a 20. és 21. században is lehet szentül élni” – mondta Masa Tamás szentbeszédében, aki hangsúlyozta, hogy valamennyien meghívást kapunk az életszentségre, az üdvösségre.

A Bogdánffy-zarándoklatot, amelyet mostanáig a vértanú püspök emléknapján tartottak szülőfalujában, Fiser János általános helynök elmondása alapján a jövőben október első vasárnapján ünneplik majd. Ezáltal mindazok számára lehetővé válik a részvétel, akik munkanapon nem tudtak csatlakozni az emlékező közösséghez. Hajdu Sándor bírósági helynök, plébános hangsúlyozta, hogy nemcsak Észak-Bánság, de az egész Nagybecskereki Egyházmegye híveit is szeretettel várják a zarándoklatra abban a reményben, hogy mind többen imádkoznak a falu szülöttének szentté avatásáért.

A kicsiny észak-bánsági falu, Feketetó Boldog Bogdánffy Szilárd mellett még két papi hivatást adott a Nagybecskereki Egyházmegyének: Király Tibort 1988-ban, Masa Tamást 2003-ban szentelték pappá.

Forrás és fotó: Nagybecskereki Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria