Főegyházmegyei zarándoklat Veszprémben Boldog Gizella tiszteletére

Hazai – 2018. május 13., vasárnap | 20:21

Május 12-én rendezték meg a hagyományos főegyházmegyei zarándoklatot Veszprémben. Boldog Gizella, a Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének ünnepi szentmiséjét, melynek főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt, az Óváros téren tartották.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A hagyományos főegyházmegyei zarándoklat kezdetén a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának kíséretében díszes körmenetben vonult le a várból a főegyházmegye papsága Boldog Gizella ereklyéjével az Óváros térre, ahol már korábban felállították a színpadon az eucharisztikus kongresszus országjáró körútja során Veszprémben tartózkodó missziós keresztjét.

Az ünnepi szentmisét Veres András győri megyéspüspök Márfi Gyula érsekkel, Szerenka Miklós helynökkel, Mail József gazdasági helynökkel, Varga István bírósági helynökkel, a főegyházmegye jelen levő papságával és a papnövendékek asszisztenciájával mutatta be.

A liturgia kezdetén Márfi Gyula érsek köszöntötte a zarándokokat, Veszprém Város Önkormányzatának képviselőit, a passaui vendégeket, köztük Gerhard Hettler atyát. 

Nemzeteinket és országainkat legtöbbször nemcsak a geográfiai adottságok, a történelmi és kulturális örökségek kötik össze, hanem a közös krisztusi hit és azok a szentek, akik hozzájárultak népeink keresztény értékrendben való növekedéséhez. A szekularizáció térhódítása, a keresztény önfeladás és egy külső, meglehetősen erőszakos vallási térhódítás következtében ezek az értékek ma veszélybe kerültek, nélkülük félő, hogy a jövőnk szertefoszlik – kezdte homíliáját a győri főpásztor.

Kiemelte, a szentek a világegyház közös kincsei, ők fogják össze az Egyház nagy családjában a világ különböző népeit. Minden nép számára fontosak a saját szentjeik, hiszen ők növelik az adott nemzet vallási erejét és a Krisztusban való elkötelezettségüket. Ha ezek a szentek életük folyamán több nemzethez is kötődtek, akkor alkalmasak arra, hogy az országok között szorosabbra fűzzék a testvéri kapcsolatot. Ilyen a németek és magyarok között Árpád-házi Szent Erzsébet és Boldog Gizella.

Hálásan kell emlékeznünk Boldog Gizellára, Szent István királyunk feleségére, aki rendkívüli mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a krisztusi hit gyökeret verjen a magyar nép szívében. Mint feleség, mint édesanya és mint királyné lelkületével, mély hitével sokat tett azért, hogy a királyi családból szentek egész sora származzék az évszázadok során – szögezte le a főpásztor. Majd Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből idézett: Ha szent a gyökér, szentek az ágak is (Róm 11,16). Ez a kinyilatkoztatott igazság István és Gizella életében is gazdagon beigazolódott.

„De jó lenne, ha a mai édesapák és édesanyák is tudatában lennének ennek az életformáló igazságnak. Kétségbeejtő néha hallani a fiataloktól, hogy nem tudnak felnézni szüleikre, életvitelük miatt meg is vetik őket. Talál-e a gyermek olyan felnőttet, akihez igazíthatja életét, erkölcsi értékrendjét? Pedig ezekért a gyerekekért valaki felelős?!”

Boldog Gizelláról joggal feltételezhetjük, hogy nemcsak példaképe volt gyermekeinek, hanem a család imádkozó lelke is ő volt – mondta Veres András. – A szentek arra hívják fel figyelmünket, hogy Egyházunk alapítója, Krisztus az életszentséget jelölte meg elérendő célul az őt követők számára. A szentek arra is rávilágítanak saját példájukkal, hogy e cél elérése mindenki számára lehetséges.

A szentté válás minden ember számára az egyetlen értelmes életcél, nem idegen a nem hívő emberektől sem. Emberi természetünk alapvető vágya a jóság, a szépség és az igazság keresése. A szeretet pedig kétséget kizárólag minden ember egyetemes vágya. Ezek azért vannak, mert mindannyian Isten teremtményei vagyunk, aki szívünkbe ültette ezeket a vágyakat. Ezért szól mindenki felé a hívás: „Legyetek szentek!” (1Pét 1,16) – biztatott a főpásztor, majd Sík Sándor Ments meg, Uram! című verséből idézett.

Az életszentség lehetséges cél mindenki számára. Nem emberi csúcsteljesítmény, elérni saját erőnkből azonban nem lehet, az életszentség Isten műve bennünk, ha engedjük. Csak úgy érhető el, ha nem elégszünk meg a középszerű keresztény élettel, mely korunk Egyházának legnagyobb ellensége – zárta elmélkedését a győri megyéspüspök.

A szentmise végén átadták a Veszprémi Főegyházmegye kilenc tanulójának kiemelkedő tanulmányi eredményük és példamutató hitéleti tevékenységük elismeréseként a Szent Imre-díjat, majd ünnepélyesen búcsút vettek a missziós kereszttől, amely Balatonalmádi felé folytatja útját, ahol május 17-ig köszönthetik a hívek.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria