Boldog Salkaházi Sára-emléknap Szepsiben

Külhoni – 2018. május 12., szombat | 13:14

Emléknapján ünnepi igeliturgiával emlékeztek meg Boldog Salkaházi Sáráról a szepsi plébániatemplomban május 11-én. A vértanúról elnevezett szepsi egyházi iskolaközpontban emlékbeszélgetésekkel, majd ballagással ünnepeltek. Gábor Bertalan esperes, plébános tájékoztatott.

A május 11-i ünnepi igeliturgiát Gábor Bertalan szepsi esperes plébános vezette. A liturgián a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont énekkara és az elsőáldozó gyerekek énekeltek.

A jelen lévő diákok, tanárok, szülők és hívek azért imádkoztak, hogy Sára testvér közbenjárása segítse az új iskola felépítését, s hogy mindig legyen benne megfelelő számú, az emberekért, a hitért és az evangéliumi értékekért elkötelezett diák és tanár.

A ballagó diákok tanújelét adták annak, hogy – miként elhangzott – felismerve az idők jelét, Sára testvér példájára hatékonyan akarják hirdetni a szegényeknek az üdvösséget, a raboknak a szabadulást, a szomorúaknak a vigasztalást. Szeretnének villámhárítókká lenni kicsiben és nagyban. A végzősök Salkaházi Sára egyik imáját idézték fel: „Uram, indulatos, heves, ideges, szenvedélyes vagyok, pedig szeretlek Téged! Engedetlen, makacs, dacos vagyok, pedig szeretlek Téged! Nyugtalan, kapkodó, zavart vagyok, pedig szeretlek Téged! És még mennyi minden volna bennem, ha Te nem szeretnél engem! Én hűséges akarok lenni és maradni mindhalálig.”

Az ünnepet megelőző napon a gimnazisták egy csoportja koszorút helyezett el a Kassai Szent Erzsébet-székesegyházban Boldog Salkaházi Sára szobránál, majd virágot és koszorút a Rozália-temetőben található családi sírokon.

A szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont 2015. szeptember elsején nyitotta meg kapuit – óvodai, alapiskolai és gimnáziumi részleggel. Az intézményben a közeljövőben kihelyezett főiskolai oktatásra is lehetőség nyílik, magyar nyelven.

Forrás és fotó: Szepsi Római Katolikus Esperesség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria