Borián Tibor piarista szerzetesért mutattak be engesztelő szentmisét Veszprémben

A piarista szerzetes tiszteletére a helyi atyákon kívül együtt mutatta be a szentmisét a főpásztorral Ruppert József a piarista rend képviseletében, valamint Takáts István irodaigazgató, aki a Padányi Katolikus Iskolában volt Tibor atya utódja lelkiigazgatóként. A szentmisén nagy számban vettek részt a Padányi tanárai, egykori diákok, valamint Tibor atya tisztelői.

Szentbeszédében Márfi Gyula érsek úgy emlékezett Borián Tiborra, mint aki szorosan kötődött Veszprémhez, hisz Hajmáskéren született, majd a veszprémi piarista gimnáziumban érettségizett, és innen lépett be a rendbe. A piarista rend szolgálatában több helyen is nevelte, tanította a felnövekvő ifjúságot, majd 65 évesen, 1996-ban tért vissza Veszprémbe, ahol az egyházmegyei fenntartású Padányi Katolikus Iskola vezetője lett. 2006-ban, 73 éves korában vált meg az aktív pedagógiai munkától, és a budapesti rendházba került. A piarista diákszövetség veszprémi tagozatának vezetésében és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi szervezetében továbbra is szerepet vállalt. 2012-ben Veszprém városa Pro Urbe díjjal ismerte el a város életében, a közösség javára kifejtett kiemelkedő munkáját.

Tibor atya a legnehezebb időszakban lett a rend tagja, de haláláig hű maradt a „kegyes iskola” szellemiségéhez, a rend alapítójának, Kalazanci Józsefnek szellemiségéhez – hangsúlyozta a főpásztor.

Szentbeszédének végén Benjámin László: Emléknél többet című versét idézve emlékezett Tibor atyára:

„Mind többet gondolok hajdani mestereimre,
az elcsöndesedett férfiakra, kik ifjúságom fölé magasodnak
megviselten és méltóságosan, akár a százados fák.
Nem hősök, nem vértanúk, nem vezérek,
egyszerű lelkek voltak, a szegények uniformisát viselők,
mesterségek fogásainak, anyagok természetének ismerői,
dolgoztak, amíg éltek és meghaltak észrevétlenül,
alakjukat kövek, nevüket énekek nem őrzik.
Nem kell behúnynom a szemem látásukért,
legendák és nosztalgiák homályából kiválnak.
Szavaimban, gesztusaimban néha fölismerem őket.
Ültem velük a bőkezű szegénység asztalánál,
fölém hajolva igazgatták szerszámokkal ismerkedő kezem,
oltalmukban s oldalukon útban a felnőttség felé
kinyílt előttem életük, ahogy ajtajuk is kinyílt.
Szerettem őket jellemükért, egyenes, pontos szavaikért;
ügyességüket a munkában, állhatatosságukat a harcban
született ellenségeik is tisztelni kényszerültek.
………
Nem ismerték a hűtlenséget, az önfeladást, a tanácstalan
hányódást…..sem a magány kibírhatatlan szégyenét.
Vallották megvertségükben is, vallották egész életükkel:
mindig talál tennivalót s a dologra társat az igaz ember.
Figyelmes tekintetük követ a halál árkain túlról is,
szemükkel nézem dolgaimat, velük mérem magam
s velük a változó világot. Emléknél többek ők.
Egyre sűrűbben gondolok rájuk, s újra meg újra fölismerem őket
az énekekből kifelejtett országban, igaz emberekben,
akik a végső kérdésekre egész életükkel felelnek.”

A szentmise végén Udvarhelyi Olivér, a KÉSZ helyi elnöke személyes példákon keresztül búcsúzott a hitben, tudásban és emberségben kiemelkedő példát nyújtott szerzetestől.

Márfi Gyula érsek megköszönte a szentmise végén a Szent Mihály kórus szolgálatát, kiemelve, hogy Tibor atya, bár magyar–történelem szakos tanár volt, szakértője volt a szent és szép éneknek, zenének is, több kórus vezetőjeként is bizonyította ezt.

A szentmise befejezéseként a húsvéti gyertyánál a lucernárium szertartásával emlékeztek az elhunytra.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír