Brenner Jánosról szóló színdarabot mutattak be a jánosházi katolikus iskola lelkinapján

Hazai – 2017. november 20., hétfő | 11:25

November 15-én lelkinapot tartottak a jánosházi Szent Imre Általános Iskolában. Az elmélkedéseket Székely János szombathelyi megyéspüspök tartotta, aki a nap kezdetén szentmisét mutatott be a helyi lelkipásztorokkal.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A főpásztor szentbeszéde az evangéliumhoz, a leprás szamaritánus történetéhez kapcsolódott. Székely János kiemelte a hála fontosságát: köszönettel tartozunk Istennek életünkért, hitünkért, szüleinknek a gondoskodásért, a szeretetért. A megyéspüspök rövid történetekkel mutatta be a diákoknak, milyen fontos a természetesnek vélt dolgokat is megköszönni.

A szentmise után, a lelkinap folytatásaként az iskola diákjai előadták a Brenner János életét és halálát bemutató színdarabot. Bodorkós Imre jánosházi plébános emlékeztetett rá, hogy a jelenetek megtanulásakor, a próbák alatt még senki sem tudta az örömhírt, miszerint a vértanú rábakethelyi káplánt boldoggá avatják. A Pogányok idején című darab bemutatta Brenner János mély hitét és fiatalokat segítő tevékenységét, amit a kommunista hatalom nem nézett jó szemmel. Az előadást korabeli képek vetítése és az énekkarosok éneke színesítette.

Székely János a nap további részében a felső tagozatos tanulókkal beszélgetett, majd az iskola dolgozóival egyeztetett pedagógiai kérdésekben.

Forrás: Horváthné Kulcsár Gyöngyi/Szent Imre Általános Iskola, Jánosháza

Fotó: Szent Imre Általános Iskola, Jánosháza

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria