Búcsú Kálban

Kishírek – 2016. június 30., csütörtök | 17:30

A felújított Szűz Mária-szobor megáldásával kezdődött a búcsú Kálban június 29-én, melyet Lengyel Ervin, a luandai apostoli nunciatúra első titkára tartott.

A diplomata elmondta: Szűz Mária az egyház előképe, melyben az egyház tagjai örömmel szemlélik, amivé maguk kívánnak lenni. Artner Péter plébános örömének adott hangot, hogy a szobor megújulhatott a hívek adományainak köszönhetően, s néhány hónap alatt összefogással széppé varázsolták a környezetet.


Szentbeszédében Lengyel Ervin rávilágított: Szent Péter és Szent Pál apostol, a templom védőszentjei példájukkal tanítanak minden keresztény embert a tanúságtételre. Hozzátette: Jézus nem véleményvezéreket akar, hanem olyan embereket, akik az evangéliumról tesznek tanúságot.

A káli búcsú körmenettel ért véget.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria