Búcsú a szülőfaluból – Törőcsik Marira emlékezik a pélyi katolikus iskola vezetője

Kultúra – 2021. április 22., csütörtök | 16:30

A nemrég elhunyt Törőcsik Marira, a nemzet színészére és művészére, a Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőre, a magyar színjátszás felejthetetlen alakjára a művész szülőfalujában, Pélyen működő Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda Pélyi Petőfi Sándor Tagiskolájának vezetője, Miklósné Tasi Edit emlékezik.

A legtöbb díjjal rendelkező magyar színésznő, Törőcsik Mari 1935. november 23-án született Pélyen. Ha valaki iskolai táborozáskor, kiránduláskor megkérdezte tőlünk, hol van az a Pély, csak azt válaszoltuk: ahol Törőcsik Mari született.

Amikor a kis Marián világra jött, még senki nem sejtette, hogy az ország majdan leghíresebb színésznője indul innen, Pélyről világhódító útjára. Nagyapja, Kovács Sándor 1927-ben Heves megyében elsőként ide építtetett villanyvilágítással felszerelt színpadtermet – a csöppnyi lányka ideje nagy részét itt töltötte. Talán ekkor, itt támadt benne a színészmesterség iránti olthatatlan szerelme.

Ha pályájáról kérdezték, először mindig szüleit említette; azt a hitet, erőt, amelyet tőlük kapott útravalóul.

Édesanyja rendkívül elegáns asszony volt, édesapjára, a pélyi iskolaigazgatóra mind a mai napig sokan emlékeznek a faluban.

A nyughatatlan, eleven kislányt többször is érte majdnem végzetes baleset. Egyik alkalommal, amikor nővérének, Teréznek vitte a szódásüveget, elesett, a felrobbanó palack üvegje pár centivel a szeme felett vágott sebet a homlokán. Másik alkalommal a házuk kertjében álló bunkerből kimászó, a háborúban Pély felett cirkáló repülőket csodálattal bámuló gyereklány térdét találta el egy lövedék. De az égiek vigyáztak rá, tudták, hogy még nagy út áll Törőcsik Mari előtt, akit a sors is arrafelé lökött, hogy színésznő lehessen. És az is lett. De milyen!

Amikor a pélyi színpadon hétévesen eljátszotta első szerepét, ki gondolta volna, hogy 1983-ban, Cannes-ban a Mandragóra díj átadásán Sophia Loren, Lisa Minelli, Robert de Niro, Gerard Depardieu társaságában ott áll majd ő is – Magyarországról.

És micsoda útjai voltak! Szinte mindent eljátszott, ami színésznőként eljátszható. Több mint 130 filmben szerepelt – ki ne emlékezne Pataki Marira, aki a Körhintában lángoló szerelemmel nézte Bíró Mátéját, Soós Imrét.

Legnehezebb útja talán az volt, amikor onnan kellett visszajönnie, ahonnan csak nagyon keveseknek adatik meg. De ő ezt is megcsinálta! Fáradhatatlan energiával tért vissza szeretett színpadára. Újból játszott, újból forgatott.

Hogy honnan vette azt az energiát, bájt, humort és méltóságot, ami belőle áradt? Erre csak annyi a válasz: ő volt A Törőcsik Mari.

A mi Törőcsik Marink. Magyarországé, Heves megyéé és Pélyé.

Sokszor nyilatkozta, hogy amikor Pélyre látogat, az neki piros betűs ünnep. Nekünk, tisztelőinek, 2021. április 16-a pedig fekete betűs, mérhetetlenül szomorú nap, hiszen elveszítettünk egy olyan művészt, akinek munkássága, embersége pótolhatatlan űrt hagy maga után.

Utoljára a pélyi iskola első katolikus tanévnyitó ünnepségén találkoztunk vele. Elévülhetetlen érdeme van abban, hogy 2016-ban a Pélyi Petőfi Sándor Tagiskola a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola tagintézményévé válhatott, az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerülhetett.

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda közössége fájó szívvel búcsúzik Törőcsik Maritól. Emlékét örökre megőrizzük.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria