Budapesten tanácskozik a Lutheránus–Római Katolikus Közös Bizottság

Hazai – 2015. július 15., szerda | 13:00

Budapesten tartja közös konferenciáját a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) és a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa – tájékoztat a Magyarországi Evangélikus Egyház sajtószolgálata nyomán az MTI.

A két szervezet képviselőiből álló Lutheránus–Római Katolikus Közös Bizottság tanácskozása július 14-én, kedden kezdődött. Az egyhetes program során a bizottság tagjai, mintegy húsz, az ökumenikus dialógusban részt vevő jeles teológus a világ minden tájáról, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tanácskoznak, ökumenikus fogadás keretében találkoznak a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel, valamint ellátogatnak a szentendrei evangélikus gyülekezetbe és az esztergomi bazilikába is. 

Fabiny Tamás evangélikus püspök, az LVSZ alelnöke az MTI-nek elmondta: a mostani konferencia fő témái egyrészt a keresztség, másrészt a reformáció 2017-es emlékéve. Szó lesz továbbá arról a 2016. október 31-i svédországi találkozóról, amelyen a Vatikán és az LVSZ magas rangú képviselői vesznek majd részt. A püspök kitért arra is, hogy a jubileum előtt egy évvel megszervezett találkozó jelzi, hogy a 2017-es év nemcsak az evangélikus, hanem az egész egyház ügye.

Nem véletlen, hogy már a készülődésnél sem az ünnep, hanem a megemlékezés kifejezést használják. Az egyházszakadást, a különbségeket ugyanis nem lehet ünnepelni. Arra azonban lehet emlékezni, hogy 500 éve kezdődött a reformáció, mint ahogy arra az útra is, amelyet az egyházak azóta bejártak a 16. századi szembenállástól a mai együttműködésig – hangsúlyozta az LVSZ alelnöke.

* * *

Az evangélikus és római katolikus tagokból álló munkacsoport 1965-ben ült össze először, hogy párbeszédet kezdjenek azokról az alapelvekről, amelyek a két egyházat egymástól elválasztják, és amelyekben egységesek. A munkacsoport az LVSZ és a Vatikán jóváhagyása után 1967-ben már mint Lutheránus–Római Katolikus Közös Bizottság ült össze. Tanácskozásaik legfontosabb témái az evangélium, az egyház, az Eucharisztia, a papság, a megigazulás, az apostoliság és a keresztség voltak.

Az LVSZ a világ 98 országában és 145 egyházban élő 72 millió evangélikust összefogó világszervezet.

A Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsát Szent XXIII. János pápa alapította 1960-ban Keresztények Egységének Titkársága néven a II. vatikáni zsinat dokumentumainak előkészítésére. A zsinat után, 1967-ben Boldog VI. Pál pápa a szervezet működésének célját a keresztény egység ápolásában jelölte meg.

Fotó: Evangélikus.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria