Bukarestben mutatott be magyar nyelvű szentmisét Erdő Péter bíboros

Külhoni – 2020. január 12., vasárnap | 14:49

Magyar nyelvű szentmisét mutatott be január 12-én Bukarestben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, aki homíliájában reményét fejezte ki, hogy lelki áldás lesz az őszi budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, ahol magyarok és nem magyarok átélhetik a közös ünneplés nagyszerűségét.

Az ünnepi szentmisét a bíboros a Minden Kegyelmek Édesanyjáról elnevezett, leginkább „barátok temploma”-ként ismert bukaresti belvárosi istenháza magyar közösségének meghívására celebrálta.

Erdő Péter kiemelte, a szeptember 13. és 20. között zajló budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nagyszerű alkalom lesz, hogy a résztvevők „együtt és szentségi módon” könyörögjenek Istenhez az Egyházért, azért, hogy a „közöttünk csírázó isteni élet valódi képviselői és terjesztői legyünk”. A főpásztor hozzátette, a kongresszus alkalmából az egyéni és közösségi életben való megújulásért kell imádkozni; a megújulás egyedül Isten csodálatos működésének eredményeként lehetséges, hiszen a szervező bizottság ezt a megújulást nem tudja megtervezni. A bíboros elmondta, Bukarestből is várnak híveket a budapesti eseményre.

Erdő Péter szombaton részt vett Aurel Percă új bukaresti érsek-metropolita ünnepélyes beiktatásán a Szent József-székesegyházban. Az új főpásztor eddig a jászvásári egyházmegye segédpüspöke volt, Ferenc pápa őt nevezte ki novemberben Ioan Robu leköszönő bukaresti érsek utódául, aki a kánonjog szerint életkora miatt nyújtotta be lemondását.

A bíboros kifejtette, nagy örömmel tett eleget az ünnepre való meghívásnak; viszonozni akarta Ioan Robunak azt, hogy 2003-ban hosszú utat vállalt téli időjárásban azért, hogy részt vegyen Esztergomban az ő érseki beiktatásán. Erdő Péter hangsúlyozta, ki akarta fejezni ezáltal az összetartozást, a katolikus testvériséget, és azt, hogy mindannyian a hívek közösségét szolgálják. Megtiszteltetésnek nevezte a főpásztor a magyar szentmisére való meghívást, hiszen – mint elmondta – nagyapja Bukarestben született, családi házuk is volt itt. Az MTI kérdésére a főpásztor elmondta: többször járt már a román fővárosban, de először mutatott be itt magyar nyelven szentmisét.

Forrás: MTI

Fotó: Tarcsay Péter/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria