Caritas Hungarica díjakat adtak át Székesfehérváron

Hazai – 2020. október 14., szerda | 10:33

A Katolikus Karitász a plébániai segítőszolgálatot minden évben elismeréssel köszöni meg önkénteseinek. A Caritas Hungarica díjat idén nem központilag, hanem egyházmegyei szinten adták át Székesfehérváron is. A kitüntetést Spányi Antal megyéspüspöktől, a szervezet elnökétől vehették át a díjazottak a Szent Imre-templomban.

A Burbela Gergely bicskei és Dózsa István fehérvári plébánossal koncelebrált szentmisét így kezdte a főpásztor: „Az önkéntes karitászmunkatársaknak hálával tartozunk, és felelősek vagyunk azért, hogy őket ezzel az elismeréssel megtiszteljük. Bár az igazi jutalmat Istentől kapják, az igazi jutalmuk az égből van, de itt és most is szeretném minden önkéntesnek, különösen a díjra jelölteknek megköszönni minden fáradozását a rászorultakért.”

A püspök a karitászszolgálatról elmondta, hogy mindig különleges helyet foglalt el az Egyház történelmében. „Az első időktől kezdve fontosnak érezték az apostolok, hogy odaálljanak a szegények, a rászorulók mellé, hogy felismerjék azokat, akik bármiféle ínségben vannak. Szeretetükkel próbálták orvosolni a bajaikat. Egészen egyértelmű és világos volt ez Jézus nyilvános működése alatt, aki gyógyított sokakat, tanította az embereket időt nem kímélve és fáradtságot nem ismerve, formálta az emberek gondolkodását.”

A püspök felhívta a figyelmet a hitelességre is, mert Krisztus tanítását a szeretet szolgálata hitelesíti. „Köszönöm a karitászmunkatársaknak, különösen a három díjazottnak, hogy megértették, Krisztus szeretetének hírnökeivé kell válnunk. A karitászmunkatársaknak ez az első kötelessége, hogy éljen szívükben és lelkükben a krisztusi szeretet, Krisztust hordozó emberekké váljanak. A szentáldozásban szívükbe költözött Krisztusnak adják kezüket és lábukat, ajkukat és fülüket. Így menjenek azokhoz, akiket szolgálatukkal segítenek. Lássák meg mindig a másik emberben, a rászorulóban, az elesettben is azt a Krisztust, akinek a nevében teszik a dolgukat. Mert »amit egynek a legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek« – mondja az Úr.”

A főpásztor végül azt kívánta a karitászmunkatársaknak, munkájuk jutalmaként Isten békéjét érezzék mindig, amikor Krisztus nevében valakihez szólnak, valakit meghallgatnak, vagy valakivel szeretetből jót tesznek. „Legyen velünk az Úr, és tanúságtételünk nyomán egyre többen értsék meg Krisztus szeretetüzenetét ebben a világban.”

A szentmise után a karitászelnök átadta a díjakat Beck Tibornak, Pál Bélánénak, Sági Ferencnének.

A beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Berta Kata/Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Somogyi Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria