Családi napot rendeztek a Katolikus Szeretetszolgálat verőcei otthonában

Az intézmény parkjában szabadtéri kápolnát állítottak fel, melyre feltűztek egy molinót: „Uram, jó nekünk együtt lenni!” E mottó jegyében telt az egész nap.

A meghívott vendégek, valamint a szeretetszolgálat főigazgatója, Radnainé Egervári Ágnes és munkatársai, a szervezet más otthonainak intézményvezetői és munkatársai is örömmel fogadták el a meghívást, és jelenlétükkel megtisztelték a verőcei otthon lakóit és munkatársait.

A szentmisét Beer Miklós püspök mutatta be. Harangszó hívta a résztvevőket a liturgiára, mely kifejezte e rendkívüli nap valódi tartalmát, hiszen harang szólal meg, amikor örömhírt közlünk, és amikor búcsút veszünk valakitől. Ezen a napon öröm töltötte el a szíveket, mert együtt voltak azok a kollégák, akik az emberszolgálat nem könnyű, de igen szép hivatását tűzték ki életútjuk céljaként – és megnyilvánult a szeretetteljes búcsúzás is, amikor elköszöntek Lőrincz Jánosnétól, a Migazzi Otthon intézményvezetőjétől és férjétől, akik befejezték több évtizedes szolgálatukat az otthonban, és a nyugdíjazásukat követően visszavonulnak.

Radnainé Egervári Ágnes főigazgató köszönte meg az intézményvezető és férje szeretetteljes szolgálatát, amelyet az idős lakók érdekében, szinte állandó készenlétben végeztek. „A mai családi napot különlegessé teszi az a tény, hogy tavasszal bejelentetted: leteszed az intézményvezetői feladatot. Így ma, ezen a szép napon nyugdíjba vonulásod okán egy emberöltő, egy egész élet hűséges és kitartó munkáját is méltatjuk” – fogalmazott a főigazgató, és rávilágított: „Hordozói vagyunk testvéreinknek.” Felidézte Székely János püspök szavait, aki egy történetet mondott el a szeretetszolgálat alapításának hatvanötödik jubileumán. Egy kilencéves gyermek, valahol Dél-Amerikában egy másik kisgyermekkel a hátán, izzadva kaptatott felfelé a hegyen. Egy amerikai turista kérdésére, nem nehéz-e neki ez a teher, megdöbbenve válaszolt: »Nem teher ő, hanem a testvérem!«”

A köszöntések és köszönetek egymást érték; a szeretetszolgálat otthonainak vezetői egyenként búcsúztak Lőrincz Jánosnétól, méltatták az együtt töltött munkás és ünnepi napok jelentőségét. Majd Verőce polgármestere, Grauszmann György bejelentette, hogy Verőce község képviselő-testülete Lőrincz Jánosnénak Verőcéért érdemérmet adományoz Szent István ünnepén, a település szépkorú közösségéért, a Migazzi Otthon lakóiért végzett fáradhatatlan és szeretetteljes szolgálatáért. Felolvasták Rétvári Bence parlamenti államtitkár köszöntőlevelét is. Ez követően a Migazzi Otthon munkatársai mondtak köszönetet búcsúzó vezetőjüknek. A dolgozók elismerésként feladták rá Szent Erzsébet rózsás kötényét.

Végül Lőrincz Jánosné mondott köszönetet munkatársainak áldozatos szolgálatukért, és Radnainé Egervári Ágnes főigazgató asszonnyal együtt átadta az „Igen embere” oklevelet azoknak a dolgozóknak, akik többet tettek a kötelességüknél.

Lőrincz Jánosné a szolgálat teljesítésének útravalójaként Assisi Szent Ferencet idézte: „Előbb csináld meg azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen” – ezt nevezte szeretetprojektnek. Hozzátette: „Az otthon falai sok emléket őriznek. 64 évből 37-et szolgáltam ebben az otthonban. Az Úr kegyelméből megismerhettem az otthon alapítóját, azokat, akik megálmodták ezt az intézményt. Én Németh Erzsébet Sabella megváltós nővértől vettem át az intézményvezetői szolgálatot, tehát az otthon második vezetőjeként igyekezetem helytállni. Az életutamra és az emberek szolgálatában való elkötelezettségemre nagy hatással volt Zalán Kató szatmári irgalmas nővér és Virányi Ottó piarista atya, a szeretetszolgálat akkori igazgatója, aki a könyvét nekem dedikálva a következőket írta: »Istenem, aki annak idején meghívtál és elküldtél szolgálni, engedd, hogy ezután is összetartsam mindazok kezét, akikhez üzenetként küldtél engem«. Igyekeztem ebben a szellemben szolgálni.”

Az intézményvezető zárszóként kérte munkatársait, hogy segítsék az új vezetőt, mert a lakók érdeke és a szívünkbe ültetett szeretet ezt kívánja. Befejezésként egy Shakespeare-idézettel búcsúzott: „Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el.”

Forrás és fotó: Katolikus Szeretetszolgálat

Magyar Kurír