Családi napot tartottak Debrecenben – KÉPRIPORT

Hazai – 2016. október 10., hétfő | 17:52

A Debreceni Görögkatolikus Parókia családi napot rendezett október 8-án. A program közös imával kezdődött az Istenszülő oltalma görögkatolikus templomban, ahol rövid köszöntőt mondott Kapin István parókus.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Napközben Papp Miklós morálteológus tartott előadást a felnőtteknek Értékek a családban címmel. A Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda udvarán színes programokkal várták a kisebbeket: volt ugrálóvár, trambulin, hagyományőrző kézműves-foglalkozás és arcfestés is. A gyerekek rajzversenyen is részt vehettek: az Én templomom címmel készítettek képeket, melyek közül a legjobbakat kiállítják majd az Attila téri főszékesegyházban.

A családi nap a NEA-UN-16-SZ-0295 azonosító számú pályázat támogatásával valósulhatott meg.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria