Családokból közösség – 20 éves a budapesti Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda

– Szinte az alapítás óta vezeti az iskolát. Húsz évvel ezelőtt milyennek képzelték el?

– A fő cél az volt, hogy a környék katolikusainak legyen egyházi iskolája. 37 gyerekkel indultunk, a létszám növelése érdekében, a fenntarthatóság miatt mindenkit felvettünk. Ezzel sokan éltek is. Azt vettük észre, tele vagyunk olyan gyerekekkel, akiket a szülei azért írattak hozzánk, majd mi megneveljük őket. Már 150 gyerek járt hozzánk, de azok kikoptak, akik miatt létrehoztuk az iskolát. A katolikus iskolának valóban hangsúlyos feladata a nevelés, de ha ennek hiányzik az alapja, amit otthon kaphat meg a gyerek, bizonytalan a felépítmény is. Plébániai és szülői kérésre változtattunk, és mertük vállalni, hogy visszatérünk az eredeti célokhoz. Előbb átmenetileg visszaesett a létszám, de ez megállt, s valóban katolikus iskola lettünk. Ez a szemlélet talán valóban burkot teremt a gyerek köré, ugyanakkor megerősíti, hogy azonos gondolkodásmódban, vidáman, a Jóisten szeretetében tud növekedni.

– Ez a célkitűzés szoros együttműködést igényel a szülővel.

– Igen. Alapelvünk, hogy együtt nevelünk a szülővel. Olyan gyerekeket veszünk fel, akik családjában valóban fontos a keresztény nevelés. Felvételkor együttműködési megállapodást kötünk egymással, így egyformán és közösen nevelünk. Nincsen senki kiszorítva, de vannak elvárások a felvett gyerekek felé, nekik is tenniük kell azért, hogy ebbe az iskolába járjanak. El kell fogadniuk azt a szellemiséget, ami meghatároz minket. Így tudjuk integrálni katolikus közösségünkbe őket: egy-két ilyen gyereket tud beolvasztani egy húszfős osztály.

– Hogyan jellemezné az iskolába járó gyerekeket, mi változott meg a húsz év alatt?

– Észak-Pestről (Újpest, Rákospalota, Káposztásmegyer), Angyalföldről és Dunakesziről járnak hozzánk gyerekek. Örömmel állapítható meg, hogy az utóbbi években a családok már szilárdan ragaszkodnak az iskolához. Ha el is költözik a család a környező lakótelepről, nem mennek messzire, és visszajárnak az iskolába, a plébánián is megmaradnak. Nagy megtartó erejű egyházközségek vannak itt, mind a tanárok, mind a diákok erősen kötődnek a közösségeikhez. Általánosságban ugyanaz jellemzi a mi diákjainkat, mint a magyar átlagot. Sok az elfoglaltságuk, a szülők már elsőtől járatják őket sportra, zenére. Szinte lehetetlen például színjátszókört indítani, mert ezerfelé mennek. Bár önmagában mindez jó, de erősen szétforgácsolja őket.

Az elmúlt öt év komoly változásokat hozott, olyannyira, hogy két éve módosítottuk az iskola pedagógiai programját. Felveszünk korlátozott számban sajátos nevelési igényű (SNI) tanulókat is. Ők személyiségük, családjuk, hitük miatt idevalók, de valamilyen születési hátrány – például beszédfogyatékosság – sok intézményből kizárja őket. Az ő felkarolásukat is a feladatunknak érezzük. A legújabb jelenség, ami tovább bővítette a pedagógiai programunkat, hogy az úgynevezett BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő) gyerekek részképességekbeli hiányosságokkal is bekerülhetnek iskolánkba. Arányuk lassan 20-30 százalék. Integrált oktatásuk és képességeik fejlesztése kiemelt feladatunk. Munkaközösséget alakítottunk, felvettünk szakembereket, gyógy- és fejlesztő pedagógust, logopédust. Egyrészt fejlesztő órát tartanak, másrészt a tantestület tagjait is felkészítik a problémákra. Azzal ugyanis nem integrálunk, ha csak betesszük a problémás tanulót az osztályba, az integráció annak megértése, mit miért csinál a gyerek, és mit tudunk az érdekében tenni.

– Mi jellemzi a tanári közösséget?

– Helyes a megfogalmazás. Tanáraink kötődését is a stabilitás jellemzi. Istennek hála, nálunk alig van elvándorlás. Törekszünk arra, hogy befogadó tantestület legyünk. Fontos körünkben is a közösségépítés. Ha a gyerek megérzi, hogy nincs köztünk szeretetteljes együttműködés, nem leszünk számára hitelesek. Plébániai ajánlást kérünk a jelentkezőktől, ám a kereső, de hitéletünkbe bekapcsolódó pedagógusokat is szívesen látjuk. Tanáraink motiváltak, nálunk ezt már az is erősíti, hogy a tanítás nem megy el a folyamatos fegyelmezésre. A szülő és fenntartó részéről is megvan az elvárás, hogy érjünk el eredményt, ez is motiválja a pedagógust. Szeretnénk megmutatni magunkat akár versenyeken, akár a továbbtanulásban.

– Miben látja az iskola, kiemelten a katolikus iskola feladatát?

– Ahogy Erdő Péter bíboros megfogalmazta, az iskola elsőrendűen az oktatás-nevelés helye, ezt kell biztosítanunk katolikus környezetben. Világnézetében megalapozott, magas színvonalú oktatást kell nyújtanunk és egy világszemléletet átadnunk. Iskolánk arra vállalkozik, hogy diákjainknak alapos tudást adjunk, amivel ott vannak az élvonalban, és képességeiknek megfelelő bármilyen iskolába eljuthatnak. Nálunk nincs tagozat, nem akarunk sem nyelviskola, sem matematika, sem zenei tagozat lenni, de falaink között működik zeneiskola, aktív a sportéletünk, és fontosnak tartjuk a tehetséggondozást. Katolikus intézményként vannak lelki programjaink, nagyon fontos a közösségépítés, de az iskola nem a hitélet színtere.

– Hogyan kapcsolódnak a terület plébániáihoz?

– A kertvárosi plébániához tartozunk, de kapcsolatot tartunk a többi közeli egyházközséggel is. A gyerekeket nem akarjuk kiszakítani lakóhelyük közösségéből, ezért kétféle gyakorlatot alakítottunk ki. Egyrészt hívjuk lelkinapot tartani, misét bemutatni, hittanórába bekapcsolódni a plébánosokat, hogy ezzel is erősödjön a kapcsolat gyerek, plébános és iskola között. Jó, ha a gyerek a saját plébánosát is látja az iskolában. A plébános részvételével a hitoktatásban a közösségi dimenzió is hangsúlyt kaphat. A másik módszerünk, hogy osztályok mennek el lelkinapra egy-egy plébániára.

– 700 főt várnak a családi nappal ünnepelt jubileumra. Rendszeresen vannak családokat is megszólító programjaik?

– Nagy hagyománya van iskolánkban a zarándoklatoknak. Évente kétszer indulunk el valahová itthon, és minden évben elzarándokolunk Csíksomlyóra. Emlékezetes volt, amikor akkora létszámmal mentünk Márianosztrára, hogy különvonatot kellett bérelni, és Szobról kilométeres sor kígyózott a bazilika felé. De volt már nálunk városmisszió, most is éppen előkészítünk egy városmissziós napot a papokkal. Értékes az erdélyi testvériskolával való 15 éves kapcsolatunk. A tekerőpatakiakkal minden évben találkozunk, kölcsönösen látogatjuk egymást. A 15 év alatt sok család között barátság született. Jelentkeztünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, a programokon is részt szeretnénk venni, és szálláshelyként is várunk vendégeket. Sok ünnepünk van. Adventben közös osztályrorátét szervezünk agapéval a körünkbe tartozó valamelyik plébánián. Húsvétkor a kertvárosi plébánia szép csendes kertjében keresztutat járunk, magunk készítjük a stációkat. Nyaranta táborba várjuk a diákjainkat. Minden évben van gálaműsorunk, ahol a gyerekek bemutatkozhatnak. Sok jó színdarabot láthattunk már. Sikeres az énekkarunk: a szentmisén is ők lesznek hallhatók. Jelenleg a katolikus könnyűzene felé kalandoztak el.

– Legutóbbi találkozásunk, a 15 éves jubileum óta felújítással is büszkélkedhet az iskola.

– A fenntartó főegyházmegyének köszönhetően teljesen fel tudtuk újítani belülről az épületet. Nyílászárókat cseréltünk ki, megújult az elektromos hálózat, a csatorna- és vízvezetékrendszer. Elindultunk a digitális fejlődés útján, okostáblákat kapunk, és tanárainkat fel is készítjük a használatukra. Újabb sportpálya létesült az udvaron, ahol kosár-, kézi- és röplabda is játszható. Nagyon lényeges ez a mi környezetünkben, mert sokan jönnek a lakótelepről, itt van lehetőségük a szabad levegőn mozogni.

– Minek örülhet a leginkább?

– Iskolánk 1999-ben bezárt épület volt. Korábban a hatvanas években felhúzott lakótelepen élő gyerekeket fogadta be, de a kilencvenes évekre egyre csökkent a létszámuk, így 1998-ban az önkormányzat bezárta. A húsz év alatt jól működő, esztétikus képet mutató, sportolásra kiválóan alkalmas intézménnyé váltunk. Az iskolába 300, az óvodába 112 gyerek jár. Húsz év alatt sikerült összekovácsolnunk egy olyan iskolai közösséget, melyben érték a tudás, a szorgalom, egymás tisztelete, s szeretnénk, ha a jövőnket is az a szeretet határozná meg, amellyel idáig sikerült eljutnunk. Van múltunk, vannak gyökereink. Feladatunk, hogy a kiszámítható működés érdekében biztosítsuk az állandó létszámot. Sikerült kialakítani itt, ami soha nem volt egyházi épület, egy kápolnát. Ide be tudnak jönni a gyerekek, találkozni az Úr Jézussal. De büszke vagyok arra is, hogy a húsz év alatt nem volt arra példa, hogy egy évek óta itt dolgozó tanár felállt volna, mert rosszul érzi magat nálunk. Ez állandóságot jelez. A tanári közösség tudja egymást segíteni, tudnak egymásra támaszkodni. A gyerekek is egyre jobban ragaszkodnak az iskolához, tavaly már mindössze négy negyedikes ment el nyolcosztályos gimnáziumba, és a kerület más iskoláiból is jönnek át hozzánk. Egyre jobb a hírünk.

– Hol látja a fejlesztés, fejlődés útját?

– Rajtunk túlmutat, hogy a főegyházmegye az elmúlt évben átvette az épületben működő egészségügyi szakközépiskolát, a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskolát és Gimnáziumot. A két intézmény együttműködése jó, de fejleszteni kellene a gimnáziumi képzést. Boldog lennék, ha úgy zárhatnám a munkámat e falak között, hogy tanulóink az óvodától az érettségiig itt tudnának maradni. A szülőknek fontos, hogy gyereküket ötödikes korától egészen érettségiig jó helyen tudják. Erre nyitott a fenntartó is, de ezen dolgozni kell. Jogos a szülői elvárás, hogy ne egy „futottak még” színvonalú gimnáziumban tanuljon tovább a gyerekük.

Fotó (archív): Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír