Cserháti Ferenc püspökkel is beszélgetett Ferenc pápa a vatikáni betlehemkiállításon

Külhoni – 2019. december 12., csütörtök | 16:18

December 8-án nyitották meg Rómában a 100 betlehem a Vatikánban című kiállítást, melyen idén Magyarország a díszvendég. A kiállítást december 9-én Ferenc pápa is megtekintette. A látogatásról Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök számolt be a Vatikáni Rádiónak. Részletet közlünk az interjúból.

A 100 betlehem a Vatikánban című kiállítást az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa szervezte Rino Fisichella érsek elnökletével. A kiállítás díszvendége idén Magyarország mint a 2020-ban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) házigazdája. December 9-én délután Ferenc pápa felkereste a kiállítást, ahol meghallgatta a budapesti Kodály Zoltán Kórusiskola kamarazenekarának karácsonyi énekeit. Az eseményről személyes tapasztalatait Cserháti Ferenc püspök megosztotta a Vatikáni Rádióval az ünnepi esemény után.

Ferenc pápa a kiállítás megtekintése után köszöntötte a NEK szervezőbizottságát, majd Cserháti püspököt, aki jelezte a Szentatyának, hogy a budapesti az eseményre nagy szeretettel várjuk őt.

„A Szentatya rögtön szóvátette: »Hallom, a demográfiai kérdésben elmozdulás van« – számolt be Cserháti Ferenc. – Rögtön tudtam, mire gondol. Beszéltem a családok támogatásáról, hogy valóban példamutató az, amit Magyarország tesz a családok iránt.” A segédpüspök emellett köszönetet mondott Ferenc pápának az Admirabile signum kezdetű üzenetében kifejtett tanításáért, majd beszámolt a kongresszus előkészületeiről, hogy sok gyermek készül ekkor az elsőáldozásra. A Szentatya nagy érdeklődéssel hallgatta a beszámolót.

A teljes interjú ITT hallgatható meg.

A 100 betlehem a Vatikánban kiállítás december 7. és január 12. között tekinthető meg a Szent Péter tér szomszédságában található Via dell’Ospedalén 10 órától 20 óráig, kivéve december 24-én és 31-én, amikor a tárlat 17 órakor zár.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Iec2020.hu; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria