Huszonhárom nap után futottak be a csíksomlyói kegytemplom előtti téren felállított kapun a Mária Maraton résztvevői. A maratont a magyarországi Mária Út Egyesület kezdeményezte azzal a céllal, hogy népszerűsítse az ausztriai és erdélyi végpontok között vezető zarándokutat, illetve hogy rávilágítson, mennyi fizikai és lelki többletet ad egy ilyen út, és hogy mennyi szeretetet kaphatunk, ha kilépünk a mindennapi mókuskerékből.
A maratonon tizenkét túrakerékpáros tekert végig közel 1400 kilométert, köztük három nő, és két ultramaratonos több mint 1300 kilométert futott le országutakon, továbbá velük tartott két terepkerékpáros is, akik hegyen-völgyön, a kijelölt Mária-úton tették meg a távot. Apróbb műszaki problémák adódtak, a maratonosoknak is voltak holtpontjaik, de átsegítették őket rajtuk, így senkinek nem kellett feladni a cél előtt, sérüléseket nem szenvedtek.
A csapat lelkivezetője, Szabó István görögkatolikus lelkész szerint már az első két nap alatt jól összekovácsolódtak a zarándokok, a különböző felekezetű és mentalitású emberek. „Fontos a kihívás, ez egy óriási megpróbáltatás a sport területén, de emellett lelki zarándoklat is, végigjárva a kegyhelyeket Mariazelltől Csíksomlyóig, ahol Márton Áron, Isten küldötte vezette a rábízott népet. A sport és a zarándoklat összekapcsolása arra irányíthatja figyelmünket, hogy érdemes mozogni, erőfeszítéseket tenni, és elgondolkodni az életünkről, miközben az »örök cél« felé haladunk. A megpróbáltatások megedzik az embert testileg és lelkileg egyaránt, s a nehézségeket feldolgozva a szenvedés által az életre tud figyelni, segíteni tud másokon” – fogalmazott Szabó István, majd hozzátette, nagyon sokan csatlakoztak hozzájuk útközben, ez motiválta a társaságot, és annyi szeretettel találkoztak, hogy néha meg is hatódtak.
Somogyi Viktor, az egyik kerékpáros résztvevő elmondta, igazi családdá vált a zarándoktársaság: „Nagyon hosszú volt, de fantasztikus élmény. Voltak nehézségek, emelkedők, esők, de mindenen átlendültünk. Mindenhol nagyon kedvesen fogadtak, a legjobb élményem is ehhez köthető, hiszen az egyik pihenőnél egy idősebb közösség várt minket, inni- és ennivalóval kínáltak. Az érkezéssel kapcsolatosan vegyes érzéseim vannak, még nem is fogtam fel igazán, hogy itt vagyunk. Nehéz lesz visszacsöppeni a mindennapokba, hiszen kiszakadtunk belőle az elmúlt időszakban.”
Gazsi Szabolcs fekvőbiciklivel tette meg az utat. Felidézte: „Az, hogy elértük az út végét, egyrészt jó érzés, másrészt elönti az embert egy kis szomorúság amiatt, hogy vége van. Rosszulesik az elválás, hiszen nagyon jó a csapat. Ha a családi körülmények és a munka megengedné, mindannyian nekivágnánk még egyszer.”
Forrás és fotó: Székelyhon.ro
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria