Debrecenben is bemutatják a Csíksomlyói passiót

Kultúra – 2020. július 10., péntek | 10:33

Csíksomlyó és Esztergom után augusztus 26-án Debrecenben is bemutatják a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója, a Csíksomlyói passió szabadtéri változatát – jelentették be a szervezők június végén a cívisváros Kölcsey Központjában.

Papp László polgármester meggyőződésének adott hangot, hogy a három püspökségnek otthont adó Debrecenben a Csíksomlyói passió bemutatása felejthetetlen lelki, szellemi és spirituális élményt nyújt majd, a hitet erősítő ünnepi alkalom lesz a város egész közössége számára.

Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója így fogalmazott: „A mögöttünk hagyott csonka évad és az egész ország életét meghatározó bezártság után a Csíksomlyói passió felszabadító élmény lesz a nézők és a művészek számára egyaránt.” Emlékeztetett arra, hogy a táncegyüttessel közös produkciót 2018-ban Csíksomlyón 25-30 ezer ember előtt mutatták be, majd egy évvel később az esztergomi bazilika előtt láthatták több ezren. Az előadás három alapra, a csíksomlyói iskoladrámákra, Szőcs Géza passiószövegére és a Berecz András által gyűjtött népénekekre és mesékre épül. Nagyszabású produkcióról van szó, amelyben „egyenértékű a gesztus és a tánc, a szó és a mozdulat, együtt zenél a színpad”.

Zsuráfszky Zoltán társrendező-koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője jelezte: a karantén után ez lesz az első közös előadásuk, amelybe bevonták a Debreceni Népi Együttes fiatal táncosait is.

Fekete Károly tiszántúli református püspök szerint az előadással olyan lelki tartalmat kapnak a nézők, amely felszabadító áldás lesz mindenkinek. Örömmel fogadta az előadás hírét, mert mint mondta, „a megváltástörténet mindig aktuális”. Korunkra jellemző, hogy semmi sem szent – a darab rámutat ugyanakkor, hogy vannak szent dolgok, szent történetek, szent fogalmak, és hogy „szentséges szálai vannak az életünknek a 21. században is”.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita szerint „ez a történet nem a történelem felidézése, hanem életünk szerves része”.

Ez nemcsak egy történet, hanem a történet, amely egy kertben kezdődött a bűnbeeséssel, és egy kertben fejeződött be, ahova a keresztre feszítés után Jézust temették. A történet azonban ebben a kertben nem fejeződik be, mert Jézus feltámad, és keresztje átvezet bennünket az örök életbe – fogalmazott Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

A sajtótájékoztatón a darab három szereplője – a Krisztust alakító Berettyán Nándor, a Tanítvány Berettyán Sándor és a Lázár szerepében látható Szabó Sebestyén László – idézte fel megindító szavakkal, mit jelent számukra színészként és emberként jelen lenni a történetben.

Bár eredetileg az ezer fő befogadására alkalmas Nagyerdei Szabadtéri Színpadon lett volna az előadás, Papp László polgármester a sajtótájékoztató végén bejelentette: az eseményen elhangzottak hatására úgy döntöttek, a Nagytemplom előtti Kossuth téren rendezik meg a Csíksomlyói Passiót, amelyet így a cívisvárosban is több ezer ember láthat.

Forrás: MTI

Fotó: Romkat.ro, Wikipédia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria