Debrecenben mutatta be első miséjét Németh István

Hazai – 2018. július 5., csütörtök | 17:39

Áldozópappá szentelése után egy héttel, július 1-jén a debreceni Szent Család-templomban mutatta be első szentmiséjét Németh István, családja és barátai körében. Az újmisén részt vett Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmise kezdetén Németh István már megszentelt liturgikus öltözékben vonult be Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel, szüleivel, testvéreivel és a papi asszisztenciával. A hálaadó liturgián részt vett az újmisés hivatásválasztására nagy hatást gyakorló Fodor András plébános, Stefan Dartmann SJ, a római Collegium Germanicum et Hungaricum rektora, valamint Felföldi László, az egyházmegye helynöke is, aki a szentbeszédet mondta.

Németh István jelmondatául Joel próféta könyvéből választott idézetet: „Ujjongjatok és örüljetek az Úrban!”. Felföldi László, aki egyben a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa is, e mondatot elemezve fogalmazta meg útravalónak szánt szavait az újmisés számára.

Rámutatott, ez az ujjongás, öröm feltételhez kötött. Csak az tud örülni igazán, akinek szívében béke van, és a béke feltétele az élet egyensúlyának megtalálása, melyet mi, emberek elsősorban a természetben keresünk.

Németh István szüleihez és testvéreihez fordulva a szónok rávilágított, hogy életünk igazi egyensúlyát a legbiztosabb helyen, a családban találjuk meg. Az újmise egy család áldozatának, szenvedésének, szeretetének gyümölcse, ünnepe. „Mi csak csatlakozunk egy család titkához, akik együtt tapasztalhatták meg Isten vezetésének titkát és meghívását. De most valami új kezdődik gyermeketek, testvéretek életében, és ezen az úton már egyedül kell haladnia; mégis veletek marad, hiszen szüksége lesz rátok és nektek is szükségetek lesz őrá” – hangsúlyozta Felföldi László.

A társszékesegyház plébánosa beszédének második felében a kafarnaumi történeten keresztül mutatott rá Jézus életének három fő dimenziójára. Jézus életét annak szentelte, hogy betegeket gyógyított, tanította az embereket, majd elvonulva, csendben imádkozott. Ez a három a papi és a keresztény életnek is alapvető dimenziója.

Tanítás és gondolkodás – „Mi volt Jézus tanításának lényege? Gondolkodni tanított minket. István, hiszem, hogy te óriási tudással fogsz hozzánk visszatérni, de a tudás józan gondolkodás nélkül óriási kárt tud okozni. De te megkaptad a józan gondolkodás adományát is és ezt kell magaddal vinni, és az életben is átadni.”

Sebek és gyógyítás – „Isten hiánya a legszörnyűbb és legembertelenebb szegénység. Isten visszautasítása jelenti az ember legvégsőbb nyomorát, mely a legnagyobb sebeket és betegségeket okozza. Isten nem azért hívott, hogy a tüneteket kezeld, nem azért hívott, hogy gyógyíts. Nem az a dolgunk, hogy megakadályozzuk a szenvedést, hanem az, hogy segítsünk ebben a szenvedésben, ebben a fájdalomban erőt találni és tovább menni.”

Imádság és csend – „Jézus életének ez volt a csúcspontja és a forrása, a legfőbb és legalapvetőbb műve. Ha nincs csönd, melynek révén beléphetünk a szavak mélységébe, akkor a szavaink érthetetlenné válnak, így a tanítás, az üzenet üres lesz. Szeretni csak az képes, aki egyensúlyban van önmagával, mert a torzulás mindig önmagunkban kezdődik, aztán szép lassan kiterjed a környezetünkre. Az imádság és a csönd az, ami meg fogja menteni a világot.”

Ennek a hármas stabilitásnak van egy nagyon ősi jelképe: a háromlábú szék. Felföldi László emlékeztetőül egy ilyen széket ajándékozott az újmisésnek.

A szentmise újmisés áldással zárult. Németh István elsőként szüleit, majd testvéreit és nagyszüleit, aztán az őt pappá szentelő főpásztorát, Palánki Ferenc megyéspüspököt, majd paptestvéreit és végül az egybegyűlt híveket áldotta meg.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Dávid

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria