Dér Katalin: Biblia és irodalom

Kultúra – 2019. augusztus 19., hétfő | 14:05

A szerző klasszika-filológus, teológus, az irodalomtudományok doktora. A Kairosz Kiadónál megjelent könyvében azt mutatja be, hogyan jelennek meg a bibliai témák a magyar költészetben.

Dér Katalin tényként állapítja meg: a Szentírás a kérdéseknek, az ember nagy kérdéseinek és Isten ezekre adott válaszainak a könyve. Különösen sok a létkérdés a zsoltárokban. A szenvedő, igazságkereső ember kérdezi Istent: ha valóban minden jó, amit teremtett, akkor „miért van oly sok szenvedés, nyomorúság, kudarc, bűn, konfliktus, harc? Miért van betegség, és miért van halál? Miért oly ellentmondásos lény az ember, fenséges, csodálatos és nyomorult egyszerre?... Honnan az örök viszály Isten és ember, ember és természet, nép és nép között?” Ezek a több mint háromezer évvel ezelőtt megfogalmazott kérdések a mai kor emberének is létkérdései. Természetes, hogy az alkotó embert, a költőt minden korban foglalkoztatják ezek a kérdések.

Dér Katalin fejtegetései sokkal többek egyszerű verselemzésnél; irodalmi, teológiai, filozófiai, szociológiai összefüggéseiben vizsgálja a költeményeket. József Attila Két hexameter című kétsorosát elemezve – „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis. / Mért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis” – megállapítja: ezt a kérdést ilyen drasztikus megfogalmazásban nem szoktuk feltenni. Kevés ember jelentené ki olyan kategorikusan, mint III. Richárd Shakespeare tragédiájában: „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek.” Amiről József Attila beszél, az alapdöntés, ami III. Richárdéval ellentétben nem lényünk tudatos rétegében születik meg, hanem mélyebben, a személyiségnek abban a rétegében, abban a szellemi „szervben”, amit a Szentírás szívnek nevez.

A Biblia szerint a szív biztosítja a lélek vérkeringését, központja a lélek életének, összehangolója minden működésének, a külvilágból mint „tápanyagból” származó érzékleteket a szív veszi fel magába, feldolgozza, döntéssé alakítja, s mint törekvést, akarást és végül tettet bocsátja ki magából. Ezért minden jó és minden rossz végső forrásként innen, a szívből származik, erről beszél Jézus: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). A szívben születnek a nagy életdöntések, amelyek azután meghatározzák egyes konkrét döntéseinket. Ehhez kapcsolódóan említi a kötet írója Áprily Lajos Ha megkérdeznéd… kezdetű négysorosát: „Ha megkérdeznéd tőlem, jó hívem, / hogy mit adott e vigasságtalan lét, / mindössze ezt felelném röviden: / ismertem Krisztust s ismertem Anankét.” Vagyis az ember választhat, hogy megadja magát a vaksorsnak, a végzetnek, felmentést adva egyúttal rossz tetteire, de választhatja vezetőül Krisztust is, „aki maga a szabadság, akit Isten azért küldött el, hogy éppen ettől a kényszerléttől szabadítson meg mindenkit. Nélküle minden választási lehetőségben a nehézségeket látjuk, vele viszont a nehézségekben is valami újnak a lehetőségét.”

Weöres Sándor Az élet végén című, a hatvanas évek második felében született versében írja: „Átbóbiskoltam életem…, / Ha mindeddig nem ébredtem: / tudom, most már halálig hortyogok. / Talán a haldoklás majd / ébren szembesít / minden mulasztás terhével.” Dér Katalin elemzésében emlékeztet rá, hogy Weöres húsz évvel később, 1989-ben halt meg, és döbbenetesnek nevezi, hogy „egy hatalmas költő” vall így önmagáról. Nem tudjuk, mi okozta nála a valósággal és önmagával szembenézni nem akaró, álmokban bujkáló állapotot, amelyről immár múlt időben írt. A kötet szerzője rávilágít, hogy létezik másfajta bóbiskolás, is, ami tömeges, az emberiség mai állapota. Erről prófétál Jézus, hogy az utolsó idők embereinek többségét jellemezni fogja: „az értelem, a gondolkodás, a figyelem végleges eltunyulása… úgy lesz, mint Noé idején, a vízözön napjaiban, amikor az emberek ettek és ittak, eladtak és vásároltak, nősültek és férjhez mentek, és nem vettek észre semmit. Aludtak.”

Szabó Lőrinc 1923-ban írta Hazám, keresztény Európa című versét: „Utálom és arcába vágom: / száz év, de tán kétezer óta / undorító őrült világ ez, / ez a farizeus Európa!” A költemény utolsó versszakában fölteszi a lelkét kínzó kérdést a költő: „hazám, boldogtalan Európa, / ha túléled időd szörnyű végét, / elbírod-e még te az Istent; / a Szeretetet és a Békét?” Dér Katalin leszögezi: a vers „szenvedélyes, szókimondó, provokáló beszéd..., fájdalmasan igaz kritika a történelmi kereszténységről, ahogy itt, Európában megvalósult”. Különös színezetet kap a költemény azáltal, hogy Szabó Lőrinc vállaltan ateista volt. Ám nem hívő költőként is tudta, hogy a keresztény gyökerű európai hagyományba ő is beletartozik, függetlenül attól, hogy hisz-e Istenben vagy sem. Éppen az adja a költemény szenvedélyes és agresszív hangját, hogy a poéta érzékeli, „ez a gyökér, az ő létének, költő-létének gyökere, végzetesen megromlott”. Dér Katalin megállapítja: ez a vers arról szól, miként csúfolták meg maguk a keresztények, a magukat kereszténynek mondó emberek az evangéliumot Európában. Amit azonban Európa az utóbbi időszakban átél, „egy ősrégi farizeusi magatartás újabb alakváltozata”. A kétezer esztendő óta tartó, változatos formákban felbukkanó keresztényellenesség új szakaszába lépett. A kötet szerzője szerint különösen aktuális az utolsó versszakban föltett kérdés: ha Európa túléli ezt a mostani, sosem látott válságot, „lesz-e még helye benne Krisztusnak, a szeretetnek és békének?”

Dér Katalin vallja: ahogy a hívő embernek a Biblia, az irodalom is élni segít. Az igazság keresésére, a szeretetre, a boldogságra, a szabadság és felelősség gyönyörű kettősére tanít, vagyis lelki, szellemi haszna van. Egyértelműen kiviláglik ez a kötetben megjelent tanulmányokból is. A valódi irodalom mindig az élet alapkérdéseivel szembesít minket. Akárcsak a Biblia.

Dér Katalin: Biblia és irodalom
Kairosz Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria