Dér Katalin: Próféciák a Messiásról

Kultúra – 2018. június 16., szombat | 15:11

A szerző klasszika-filológus, teológus, az irodalomtudományok doktora. Legújabb könyvében az Ószövetség Messiásról szóló próféciáit elemzi – mintegy negyven forrást emgadva –, kiemelve: Isten számtalan próféciát adott, hogy minden kor minden embere, mindaz, aki hall róla, felismerje Őt.

Jób könyvét vizsgálva Dér Katalin kiemeli: Jób személyesen az ő Megváltójáról beszél, amikor azt mondja: „De én tudom, hogy az én megváltóm él, s utoljára a por fölött megáll; ha ezt a bőrömet megrágják is, saját testemben látom meg az én Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, nem pedig a másé!” (19,25–27). „Jób odáig jutott szenvedéseiben, kifosztottságában, barátaival vívott meddő, sebző, megalázó küzdelmeiben, totális magára maradásában, hogy immár nem hajlandó másmilyen Istenben hinni, egyedül a Megváltóban” – írja a kötet szerzője, aki három részre osztotta fel könyvét: az első részben a mózesi ötkönyvben olvasható próféciákat ismerhetjük meg, a másodikban a zsoltárok, a harmadikban pedig a próféták próféciáit.

Dér Katalin nem tartja véletlennek, hogy a Szentírás legelső próféciája rögtön egy messiási jövendölés, amely Isten ígéretét, reményt nyújtó szavait tartalmazza, amikor az Úr megátkozza az első emberpárt bűnbe vivő kígyót: „Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, ivadékod és az ő ivadéka közé: Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkába marsz” (Ter 3,14–15). Ezt a verset a hagyomány ős-evangéliumnak nevezi, ugyanazzal az „evangélium” szóval illeti, amellyel a Jézus Krisztus földi szolgálatáról szóló négy újszövetségi beszámolót. A tudós szerző megállapítja: valóban az evangélium első megfogalmazása e rövid szakasz, magában hordozza az örömhír minden lényeges elemét, azt, hogy a kígyó és az ember, illetve a rossz és a jó, „a sátán erői és Isten erői közötti küzdelem jelen volt, jelen van és lesz a földi világban, a történelemben a kezdettől mindvégig; hogy ebben a harcban a gonosz végül vereséget szenved; hogy legyőzője asszony ivadéka, sarja, gyermeke lesz, azaz ember, akit a kereszténység kezdettől az Emberfiával, az Isten-ember Jézus Krisztussal, a Messiással azonosított”.

A zsoltárokban olvasható próféciák közül a teológus kiemeli a 8. zsoltárt, amelynek egésze prófécia, és teljesen nem is érthetjük meg, ha nem annak tekintjük. Fölteszi a kérdést: hogyan lehetett érteni például a költemény keletkezése idején a 3. verset: „Kisdedek és csecsemők szájával hirdetted dicséretedet ellenségeid előtt?” Miképpen lett volna igaz több száz évvel Jézus előtt a zsoltár eleje, miszerint „az Úr neve csodálatos szerte a világon”? Ez így nem volt igaz, még érthető sem, a zsidóságra nem volt jellemző az erős hittérítő szándék, nem terjesztették az egy igaz Isten nevét szerte a világon. Máté evangéliumának 21. fejezetében, a jeruzsálemi bevonulás és a templom megtisztítása után Jézus meggyógyítja a hozzá forduló vakokat és sántákat, az ott játszó gyerekek pedig ezt látva kiáltozni kezdenek: „Hozsanna Dávid fiának!” Ez pedig „nem kevesebbet jelentett, mint annak kimondását, hogy ő a Messiás, mivel a Dávid fia kifejezés szintén messiási cím volt, akárcsak az Emberfia”. A jelenlévő főpapok és írástudók nem azt vették észre, amit a gyerekek, hanem a botrányt, amit a szavuk okozott, és Jézusra támadtak. Ő a 8. zsoltár 3. versével válaszolt: „Hát sohasem olvastátok: Kisgyerekek és csecsemők ajkáról készítettél magadnak dicséretet?” (Mt 21,15–16). Jézus tehát beazonosította a helyzetet, hogy ami itt vele és a gyerekekkel történt, az meg volt írva a zsoltárokban. Szerepel a 8. zsoltárban az is, hogy Isten Jézust „minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, minden név fölé, minden kozmikus és szellemi erő fölé állította, amikor mindent az ő lábai alá vetett”.

A próféták próféciáit vizsgálva Dér Katalin kiemeli Dániel hatalmas, kivételes próféciáját (9,24–27), amelyet „a hetven évhét próféciájának” is neveznek. Ennek többrétegű értelmezése van – az egyik szerint a próféta összefoglalja a Messiás földi működésének lényegét, majd beszél halála idejéről és a zsidó nép ezt követő sorsáról. A teológus egészen döbbenetesnek nevezi, hogy az elsőként elkészült, Márk nevével fémjelzett evangéliumban Jézus első szavai így hangzottak: „Betelt az idő, és elközelgett Isten országa” (1,15). Szent Pál apostol szintén az idők teljességéről, „beteléséről” beszél (Gal 4,4). Dér Katalin rámutat: mindez konkrétan a dánieli jövendölésre utal, kiolvasható belőle, hogy a Messiás várva várt eljöveteléig eltelt, a próféciában megjövendölt 483 esztendő az, ami betelt, vagyis eltelt, és a Messiásnak valóban körülbelül most, Kr. u. 27-ben kell fellépnie.

A könyv szerzője alapvetően fontosnak minősíti, hogy Isten nyomban az első bűnt követően egyértelműsítette: az ember a maga és a világ igazi nagy kérdéseit nem képes pusztán a saját erejéből megoldani, hanem isteni megváltásra, isteni Megváltóra van szüksége. Egyrészt azért, „mert Isten nem alkuszik, nem békél meg soha a bűnnel, másfelől viszont az ember, éppen, mert bűnre hajló természetű lény lett, nem tudja megoldani a bűn problémáját, csak úgy, ha Istenhez fordul.” Dér Katalin szerint ez a messiási próféciák legvégső tanulsága. Az pedig, hogy a Messiásra vonatkozó próféciai ígéretek hiánytalanul beteljesedtek Jézus Krisztusban, az Isten iránti maximális bizalomra bátorít bennünket, arra, hogy a többire, a későbbi időkről, a végidőkről és a második eljövetelről szóló jövendölésekre is teljes bizalommal, majdani beteljesedésük reményével tekintsünk.

Dér Katalin: Próféciák a Messiásról
Kairosz Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria