Dévától Budapestig futnak Böjte Csaba „gyermekeiért”

Hazai – 2015. június 5., péntek | 10:04

Dévától Budapestig, több mint 500 kilométeres távú váltófutással gyűjtenek adományt a Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban gondozott gyermekeknek a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központja szervezésében június 23. és 27. között – tájékoztat a szervezet.

Az ötnapos futás előtt és alatt végig adományt gyűjtenek a gyermekotthonok lakóinak. Az esemény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Az adománygyűjtő váltófutás június 23-án rajtol Déván, és a résztvevők június 27-én, „a mozgás éjszakája” rendezvény nyitópillanataiban érnek célba a budapesti Hősök terén. A rajt és a célba érkezés részese lesz az a tizenhat dévai gyermek, akiket a szervezők egy hétig Budapesten táboroztatnak.

Vannak ultrafutók, akik több mint 160 kilométert futnak Erdélyben, hegyen-völgyön át, és vannak olyanok, aki több mint 300-at aszfalton. Híres sportolók, ismert emberek is csatlakoznak különböző szakaszokon, de részt vesz a futásban egy mellrákból kigyógyult fiatal kétgyermekes anya is.

A futáshoz előzetes regisztráció után csatlakozhat bárki, az is, aki csak egy kilométert tud lefutni. Regisztrálni az esemény honlapján lehet.

A váltófutás fő üzenete, hogy sportolni és adni jó! Egy telefonhívással 250 forintot lehet adományozni  (a 13600-as szám 20-as mellékén keresztül), vagy tetszőleges összeget utalás formájában. Az utaláshoz kattintson ide.

 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria