Diakónust szenteltek Veszprémben

Hazai – 2017. május 22., hétfő | 17:50

Márfi Gyula érsek május 19-én a veszprémi Szent Mihály-bazilikában ünnepi szentmise keretében szentelte diakónussá Tóth Tamást, a Boldog Gizella Szeminárium papnövendékét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentelés szertartása során Varga István, a szeminárium rektora kérte a főpásztort, hogy szentelje diakónussá Tóth Tamás akolitust.

Márfi Gyula érsek homíliájában a napi evangélium kapcsán a szeretetről beszélt. Elmondta, hogy a szeretet köt össze bennünket, ezáltal tudjuk magunkban növelni a hasonlóságot az Istenhez, akiről Szent János azt mondja, hogy Ő a Szeretet. Az az ember, akiben él a szeretet, igényli, hogy legyen valaki, akit szerethet, akit elfogadhat, akinek átadhatja önmagát. Isten sem rideg magányosság, hanem a létnek és a szeretetnek a közössége, akit úgy hívunk, Atya, Fiú és Szentlélek – hangsúlyozta az érsek. Hozzátette: ahhoz, hogy szeretni tudjunk, szükségünk van szabad akaratra is, de természetesen nem a túladagolt, hanem a mértéktartó szabadságra és szeretetre. A főpásztor a szentelendőhöz intézett szavaiban idézte a szentelési szertartás szövegét: „Legyen meg Benned a tettetés nélküli szeretet, a betegekkel és a szegényekkel való törődés!” Azt kívánta a leendő diakónusnak, hogy legyen szeretettel embertársai iránt, ez megkönnyíti a hitvallást és a hit igazságainak továbbadását.

A szertartás ezt követő részében Tóth Tamás ígéretet tett feladata hűséges vállalására. Majd a Mindenszentek litániája alatt leborult a földre, és a jelen lévő papokkal, a szentelésre nagy számban érkezett hívekkel és rokonokkal együtt imádkozott. A szertartás keretében az érsek a kezét a szentelendő fejére téve mondta el a szentelés legfőbb imádáságát: „Küldd el reája a Szentlelket, kérünk, Istenünk, hogy hétszeres kegyelmi ajándékod által a szolgálat hűséges végzésére erőt nyerjen.”

Végezetül a felszentelt új diakónust beöltöztették liturgikus ruháiba: a stólát a bal válláról átvetve a jobb oldalánál megkötötték, és ráadták a dalmatikát. Megkapta szolgálata eszközét, az evangéliumoskönyvet. Először az érsek, majd a diakónusok is békecsókot váltottak a felszentelt diakónussal. A szertartás további részében már az újonnan felszentelt diakónus volt a főpásztor segítségére a szentmise bemutatásában.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria