Digitális zsolozsma már iPhone-ra is

Kultúra – 2014. február 21., péntek | 13:56

A zsolozsmának hívott Imaórák Liturgiája az egész egyház közösségi imája. A napot megszentelő imaórák egy része kötelező a papság számára de Isten népét is hívja, hogy közösen dicsérje az Urat.

Tény, hogy ez az imádság nem egyszerű: az imádságos könyv súlyos, és nehéz hozzájutni. Vannak plébániai közösségek, amelyek az ünnepeken közösen imádkozzák a vesperást, de nem könnyű hétről hétre megfelelő példányszámban kinyomtatni a szöveget, s pillanatnyilag lehetetlen is ennyi könyvet kapni.

A zsolozsma imádságának eredeti céla közösségi jelegű, nem magányos műfaj, azonban sokan mégis egyénileg mondjuk, mert vagy nincs mindenhol közösségi alkalom erre, vagy mert sokszor úton vagyunk. Utazásoknál – pl. repülővel vagy magas hegyekben – számít a könyv súlya is. Az idősebbeknek pedig sokszor már túl aprók az imádság betűi.

Ezért alkották meg a digitális zsolozsmát. A program minden napra összeválogatja az imádság részeit, hogy ne kelljen elvesznünk a könyvjelzők és lapozgatások sűrűjében. Az alkalmazást magunkkal vihetjük az ország és a világ minden zugába. Lehet betűméretet állítani a már gyengén látóknak, és éjszakai módot a hajnalban imádkozóknak – olvasható Elek László tájékoztatójában.

„Már 2005 őszén – amikor beléptem az esztergomi szemináriumba – elkezdtem a programozást, amihez több atyától is komoly segítséget kaptam, de sehogy sem haladt a dolog. Mígnem 2008-ban megkerestem a szlovák Juraj Vidékyt, hogy a szlovák digitális zsolozsmát (http://breviar.sk) segítsen elkészíteni magyarul is. Rögtön igent mondott, és a projekt kedvéért megtanulta a zsolozsma szakszavait magyarul is. Az ő vezetésével folyik máig a munka. A Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet jóváhagyásával így 2011-től elérhető a honlapunk:  http://zsolozsma.katolikus.hu. Két éve pedig android rendszerekkel működő okostelefonokra és tabletekre külön alkalmazásunk van a cseh Richard Královič fejlesztésében. Letölhető a Google Play-ről: http://play.google.com/store/apps/details?id=sk.breviar.android. Pár napja megjelent az Apple iOS változat is (iPhone és iPad használóknak) a magyar jezsuiták támogatásával, amit a magyar Gyimesi Ákos fejleszt. Letölthető ingyenesen az AppStore-ból: https://itunes.apple.com/us/app/zsolozsma/id818769806.

A digitális zsolozsmánk nem kívánja helyettesíteni a könyvet és az ősi templomokban közösen végzett szent liturgiákat. Csupán segíteni szeretne az úton lévőknek, a nehezen látóknak, a rohanóknak: bárkinek, aki szeretné kivenni a részét az egész egyház közös istendicsőítésében” – fogalmaz Elek László SJ a projektet bemutató írásában.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria