Diplomaosztó ünnepség a Pázmányon

Hazai – 2019. február 28., csütörtök | 18:07

176 hallgató vette át alap-, illetve mesterképzési diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán február 23-án, Piliscsabán.

Az ünnepségen részt vett Szilágyi Csaba prodékán, Nemesi Attila László dékánhelyettes, Alessandro Caprioli egyetemi lelkész, Hidas Zoltán, a Szociológiai Intézet vezetője, Pintér Károly, az Angol-amerikai Intézet vezetője és Pálfalvi Noémi, a hallgatói önkormányzat elnöke.

Alessandro Caprioli arra emlékeztette a végzősöket, hogy hálát kell adni mindazért, amiben részük volt az egyetemi évek alatt. „A jövőben is fogadjátok el Isten akaratát, hogy mindaz, ami rátok vár, valóban nagyszerű és valóban emberi legyen. Nem elég pusztán az emberi elvárásoknak megfelelni; a munka, a kutatás, az anyagi gyarapodás, a siker, az emberi kapcsolatok Istentől kapott adományok, s ennek szellemében kell élnetek, Isten országát szolgálva.” Ezek után a hallgatók közösen elmondták a Pázmány Péter Katolikus Egyetem imáját.

Szilágyi Csaba prodékán beszédében visszatekintett a katolikus egyetem bölcsészképzésére, majd feltette a kérdést: „Van-e haszna a humán tudományoknak? Karunk mindent megtesz azért, hogy képzéseivel – amelyek hatása nem mérhető számokkal, gazdasági mutatókkal – kiváló szakembereket bocsásson ki.” A felsőoktatásban is egyre inkább alkalmazzák az úgynevezett mesterséges intelligenciát. Ezzel kapcsolatban a prodékán kijelentette: „Használjuk az informatika adta lehetőségeket, éljünk velük okosan, de ezek nem helyettesíthetik a személyes kapcsolatokat, ami nélkül nincs hatékony oktatás, még az egyetemen sem. A Pázmány titka a diákok, az oktatók és az adminisztratív dolgozók személyes, közvetlen és harmonikus kapcsolatában rejlik.”

Szilágyi Csaba kitért arra is, hogy kutatások bizonyítják, hogy a legfontosabb értékmérő nem a pénz, hanem az értelmes, sikerélményt adó tevékenység. A diploma értékével kapcsolatban megállapította: „Olyan diplomákat adunk át, amelyek alapos felkészültségről tesznek tanúságot, a friss diplomával rendelkezők a maguk területén szenvedélyesen kutatják a bonyolult emberi világot, beszélnek idegen nyelveken. Ám mindezekhez lángoló lelkesedésre van szükség! És sohasem szabad feladni terveinket, vágyainkat! Kívánom, hogy mindig legyenek értelmes, gondolkodó, okos értelmiségiek, akik képviselik azokat az értékeket, erényeket, amelyeket a katolikus egyetemen kaptak. Büszkén pázmányos múltjukra, ahhoz méltón szolgálják a hazai és a nemzetközi tudományos világot!”

Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egytem

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria