Dokumentumfilm készült a 93 éves Rita nővérről – Ünnepeltek a klotildligeti egyházközségi nővérek

A szentmise után, melyen az egyházközségi nővereken kívül a társult tagok és vendégek vettek részt, a jelenlévők megtekinthették a Rita nővérről készült dokumentumfilmet.

„Templomot szerető gyerek voltam, szívesen vettem részt az egyházközség életében. Később a fővárosba kerülve mint diáklány lelkesen bekapcsolódtam az akkor alakulóban lévő Szent Rita-egyházközség munkájába – emlékezik Endrődi Emma Rita nővér. – Úgy éreztem: ha lenne egy olyan intézmény, ahol teljes állásban egyházközségi munkát végezhetnék, örömmel tenném. Ez a vágyam egyetemi éveim alatt teljesült, amikor találkoztam valakivel, aki az Egyházközségi Nővérek Társaságának tagja volt.”

Dunacsunban, pár száz fős kis faluban született, 1925. augusztus 31-én. Három testvérével és a többi falusi gyerekkel együtt – szavai szerint – idilli gyermekkoruk volt. „Miénk volt a Duna holtága, ahol nyári estéken úszkálhattunk és a meleg homokban hancúroztunk. Istenfélő emberek éltek a faluban. Megálltak a déli harangszónál, elmondtak egy fohászt, és az út menti feszület előtt megemelték kalapjukat a férfiak. Édesanyám mélyen hívő asszony volt. Nagy hatással volt rám istenszeretete és egyháztisztelete. Már gyermekkoromban én is otthon éreztem magam a templomban. Emlékszem elsőáldozásomra, amikor a ruhám szűk volt, a cipőm szorított, de minden kellemetlenséget feledtetett, hogy a szentostyában Jézust vehettem magamhoz.

(...) 1947-ben egy évfolyamtársam meghívott Bajára, ahol hivatástisztázó és vallási továbbképző előadásokat hallgattunk. Itt ismerkedtem meg az egyházközségi nővérekkel. Nagyon megtetszett ennek az értelmiségi társaságnak a légköre. Megérintettek a velük folytatott beszélgetések. Az Egyházközségi Nővérek Társasága 1935-ben alakult. A Szociális Testvérek Társaságából váltak ki, Künnle Theodóra vezetésével, és arra hozták létre, hogy az egyházközségekben a plébánosok segítői legyenek, és a hívekkel foglalkozzanak. Tehát nagy szociális elkötelezettségünk megmaradt, de életünkben és munkásságunk központjában a családpasztoráció, a plébániai sokrétű szolgálat és a misszió áll. Ezen a nyáron a nővérek ott marasztaltak egy kis pihenésre és háború utáni feltáplálásra. Szívesen maradtam. Jól éreztem magam közöttük. Ekkor már határozottan éreztem, hogy örömmel dolgoznék plébánián. (...) Egyre inkább érett bennem a felismerés, hogy nekem ez a terület az élethivatásom. 1949. június 29-én, Szent Péter ünnepén fogadalmat tettem.

1949 őszén egyértelműen látszott, hogy hatalmas munka vár azokra, akik felelősséget éreznek hazájuk és embertársaik iránt. Már éppen végzett hitoktató voltam. A hatalom ekkor tette fakultatívvá a hittant, és minden ürüggyel igyekezett akadályozni a beiratkozást. Koszter atya mondta ekkor: »A kommunistáknak ezer ötletük van, nektek legyen eggyel több!« Volt is. (...) 1950-ben feloszlatták a szerzetesrendeket. Kevesen voltunk, egymástól távoli plébániákon dolgoztunk, és nem hordtunk rendi ruhát, így tovább végezhettük a munkánkat. Engem 1951-ben egy nővértársammal együtt Adonyba helyeztek. Két atya, Lendvay Zoltán plébános és Szabó Lajos lazarista atya mellett mi láttunk el minden plébániai munkát. 1957 februárjában kerültem Piliscsaba-Klotildligetre. Itt már egyedül dolgoztam Zsolnay Béla atya mellett. Nagyon komoly kihívást jelentett az ’56-os forradalom után a fiatalokkal foglalkozni. Nem sokat tudtunk a megtorlásokról, de az emberek féltek. Nem merték hittanra beíratni a gyerekeiket, ezért a templomban kezdtem el tanítani.

1974-ben tértem vissza Klotildligetre. Azóta itt élek. Ez a visszatérés – talán mondhatom – jutalma volt addigi munkámnak. (...) 1994-ben megindult a képzés a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Jöttek a diákok, de nem volt hol lakniuk. Ekkor Gáti Edit Ágnes nővér elöljáróval úgy döntöttünk, hogy bajai, kalocsai házaink után kapott kártérítési pénzünkből rendházat és kollégiumot építünk. Azóta mindannyian itt élünk Klotildligeten. A fiatalabbak vezetik a kollégiumot, aktívan részt veszünk a falu – pár éve város – egyházi életében. Kápolnánkban mindennap szentmisére várjuk a híveket. Létrehoztuk a társult tagok csoportját. Évente több összejövetelt tartunk itt számukra.

Szent Péter ünnepén évente megújítjuk fogadalmunkat. Augusztusban mindig lelkigyakorlatot tartunk. Sokan jönnek közénk nemcsak Klotildligetről, hanem a szomszéd településekről is. Ajtónk mindenki előtt nyitva áll...”

Rita nővér visszaemlékezése bővebben ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu

Magyar Kurír