Dominik Duka prágai érsek körlevelében a NEK-re való készületre buzdítja a híveket

Kitekintő – 2020. január 2., csütörtök | 16:20

Az alábbiakban közzétesszük magyar nyelven Dominik Duka bíboros, prágai érsek újévi pásztorlevelét, amelyben kiemeli a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelentőségét. Balga Zoltán prágai magyar lelkész tájékoztatása szerint március 8-án Prágába érkezik a NEK szimbóluma, a missziós kereszt.

Krisztusban kedves testvérek!

Beléptünk a 2020-as naptári évbe. Idén lesz 75 éve, hogy véget ért az emberiség legpusztítóbb háborúja, ami hazánk felszabadulását is jelentette. Tudjuk azt is, hogy ezek után milyen keservesen hosszú időn keresztül korlátozták a szabadságot, valamint milyen hálátlan, mégis örömteli feladat volt egyházunk romokból való felépítése 1989 novembere után. Ezekre a fontos mozzanatokra emlékezünk majd az új évben, mikor a Szent Vitus-székesegyházban Szent Adalbert ünnepén hálát adunk egyházunk megújulásáért, és – reményeim szerint – libicei szülőhelyén is. Felidézzük a harminc évvel ezelőtti napokat, mikor hosszadalmas és fájdalmas űrt betöltve megújították a püspöki konferenciát, engedélyezték a szerzetesi elöljárók nagyobb konferenciáját, ahol a férfi- és női rendek és kongregációk is képviseltették magukat, valamint a történelmi pillanat örömét, mikor a Katolikus Egyház egyik legnagyobb pápája, Szent II. János Pál belépett katedrálisunkba:

„Ebben a katedrálisban találkozom veletek, amely nem csak ennek a városnak és püspökségnek lelki szíve, de bizonyos értelemben az egész országé. Nemzedékeken át épült szentjeitek sírjai fölött, így élő jelképévé vált egyházunk cseh történelemben betöltött szerepének, egy olyan történelemnek, amely veletek folytatódik. Felszabadultatok a rabság igája alól, és történelmetek egy új fejezete elején álltok. Ehhez a megújuláshoz tartozik az is, hogy elmélkedjetek, és értékeljétek annak a gyümölcsét, amin keresztülmentetek… Most az egyházatok új, szabad életének templomát építitek, nem pusztán visszatértek ahhoz, ami szabadságotok elvétele előtt volt. Építsétek bele mindazt, amit az üldöztetés során megtanultatok…”

Utólagos engedelmükkel megismételtem volt pápánk szavait, hisz akár a mostani helyzetre is mondhatta volna, ismét mintha új fejezet előtt állnánk. Az egyház anyagi és természeti javakkal történő részleges kárpótlása – amely harminc éven keresztül fog megvalósulni – újabb kihívások elé állít minket, amelyekre nem készültünk, nem készülhettünk fel. A gazdasági önállóságot három pillérre építettük: az erdőgazdálkodásra, az ingatlanokra és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatásokra.

Talán nem is tudják, hogy az erdeinket megtámadó szúinvázió húsz év alatt akár két milliárd koronás (26 milliárd forint – a szerk.) kárt is okozhat. Ezenfelül nemcsak az erdőberuházásaink állnak, hanem azok is, amelyekre részben szálláshely-gazdálkodásunk épül. Önök közül néhányan nagyon helyesen rámutattak ezekre a problémákra. Az óév novemberében éppen emiatt széleskörű megbeszélést rendeztünk a plébániák képviselőinek bevonásával, és hasonló megbeszélést tervezünk idén is. Szívesen fogadtuk a kritikákat és a segítséget nyújtó kezeket. Csapatunk a gazdasági tanáccsal karöltve serényen dolgozik a megújult koncepciónkon, amelyben azt is érzékeltetnünk kell, hogy a püspökség gazdasági életében az új adminisztráció és a megújult finanszírozás gazdasági téren hatalmas változást jelent – a helyi egyházak szintjén is. Félreértés ne essék, nem csődről van szó, hanem a megfelelő egyensúly kereséséről.

Ki szeretném emelni, hogy legnagyobb kincsünk nem veszett el: Önök, kedves testvérek, és a keresztény családok. Ehhez el kell mélyítenünk hitünk ismeretét, nemcsak az óvodákban és az iskolákban hittanórákon ülő gyermekeknél, hanem a felnőtteknél is. Itt is el kell érnünk az egyensúlyt, mégpedig a világi és lelki tanok között. Erre hivatottak szolgálni a plébániai közösségi központok, a lelkigyakorlatos házak és az egyre jobban éledező zarándokközpontok is, mint például a Stará Boleslav-i, ahol a felújított bazilikában újévi éjféli szentmisét mutattam be az egyházmegye valamennyi hívőjéért.

Ősszel találkozunk az európai püspöki konferenciák vezetőivel, akikkel együtt ünnepeljük Szent Vencel emlékét és Csehország önállóvá válását. Közös megemlékezésünk előtt, szeptemberben kerül sor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra Budapesten, ahol reményeink szerint Ferenc pápával is találkozhatunk. Eme találkozó nemcsak a magyar egyház számára fontos, hanem nekünk is, akik a Szent Adalbert védnöksége alatt álló területeken élünk, szeretnénk hozzájárulni egy ilyen jeles esemény sikeréhez, megadva minden szükséges és rendelkezésünkre álló segítséget. Idén kezdjük meg a felkészülést a Szent Ludmilla vértanúságának 1100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre is, melyre 2021 őszén kerül majd sor.

Pásztorlevelem végén szeretném megköszönni mindnyájuknak, Isten egész népének, hogy áldozatos munkájukkal, imáikkal és szolgálatukkal segítik az Egyház munkáját.

Fogadjátok Dominik Duka bíboros, prágai érsek, valamint Zdenek, Václav és Karel püspökök közös áldását a 2020-as esztendőre!

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria