Don Bosco-falfestményeket áldottak meg a szombathelyi szalézi templom búcsúján

Megszentelt élet – 2016. június 12., vasárnap | 14:23

A szombathelyi szaléziak június 5-én, vasárnap tartották a Szent Kvirin-templom búcsúját Szent Quirinus, Siscia püspöke, Savaria vértanúja ünnepe alkalmából. A búcsún megáldották a templom két új, nagyméretű Don Bosco-festményét.

Az ünnepi szentmisét Aigner Géza répcelaki plébános főcelebrálásával mutatták be, Császár István általános püspöki helynök ezt követően áldotta meg a templom két új festményét.

A két mellékoltár fölött látható festmények Hegedűs Anett Lilla, illetve Mészáros György alkotásai, és két különböző módon ábrázolják Bosco Szent Jánost.

Még 2010-ben tette lehetővé egy nagyvonalú adomány, hogy a szombathelyi templom megszépüljön. Az adakozóval egyetértésben az összeget nagyméretű festmények megrendelésére fordították. A szombathelyi Szent Kvirin szalézi plébánia 2012-ben hirdetett meg pályázatot a plébániatemplom kereszthajóban található két mellékoltára fölötti, egyenként körülbelül 20 négyzetméter nagyságú falfelület kitöltésére. A cél a szalézi rend alapítója, Bosco Szent János dinamikus, sokoldalú, nevelői és szent személyének, életútjának liturgikus áhítatot emelő és széles körű, változatos, fiatalos, érzékletes megjelenítése volt.

Forrás: Alon.hu

Fotó: Czika László/Alon.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria