Ecséden felújították a templomi orgonát

Kishírek – 2017. február 27., hétfő | 15:00

A Heves megyei község 18. században épült Mindenszentek-templomában évtizedek óta használaton kívül volt az épülettel egyidős orgona, amit most felújítottak. A hangszert február 25-én áldották meg.


Az egyházközség Varga József plébániai kormányzó vezetésével egy éve gyűjti a pénzt az orgona felújítására. A hívek adományából, pályázatok révén, illetve az önkormányzat támogatásából közel hat millió forintot gyűjtöttek össze. A felújított hangszer megáldására február 25-én került sor. A liturgiát Szabó József egyházmegyei zeneigazgató vezette, majd Marti József bujáki plébános áldotta meg az orgonát. Ezután Pfeiffer Gyula orgonaművész, a Magyar Állami Operaház karmestere adott hangversenyt, majd a helyi egyházközség énekkara lépett fel.


Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria