Egerben bemutatják Demeter István „Éveim” című önéletrajzi kötetét

Demeter István Jászapáti határában egy tanyán született 1914-ben. Édesapja az orosz frontról nem tért haza, édesanyját négyévesen vesztette el. A korai árvaság terhét egész életében hordozta. Élete színes világát kénytelen volt saját magának kialakítania, kisebb gyermekként színielőadásokat szervezett, később verseket és könyvkritikákat írt, melyeket a Vigilia, az Új Kor, később az Új Ember és a miskolci Napjaink jelentetett meg.

1938-ban szentelték pappá, és hivatásáról így vallott: „A századikat keresem.” 1959-től haláláig Sajószentpéter plébánosa, ahol pezsgő szellemi élet alakult ki körülötte. Együtt dolgozott és baráti szálak fűzték Feledy Gyulához, Csohány Kálmánhoz, Kass Jánoshoz, Kondor Bélához, akivel a sajószentpéteri templomot is kifestették.

Demeter Istvánt főleg íróként és költőként ismerik, pedig életének utolsó két évtizedében közel 26 ezer képzőművészeti alkotást hagyott az utókorra. Ebből az óriási mennyiségű életműből azonban ma már csak közel hatezer darab létezik, melyből ötezret őriz a sárospataki gyűjtemény. A művek nagy része rossz minőségű papírra készült, hiszen minden tiszta felületet, ami a kezébe került, és eszközt, ami nyomot hagyott, felhasznált képei elkészítéséhez. Lehetett az stencilpapír, melynek a színén püspöki körlevél érkezett, vagy bor, mely bordó színt hagyott. A halála előtt összecsomagolt képeire ezt írta: „Vagy a muzeológusoknak, vagy az egereknek.”

(Feczkó Ágnes)