Egész napos szentségimádást tartanak a debreceni Szent Anna-székesegyházban

Hazai – 2020. április 1., szerda | 18:46

A rendkívüli helyzetben a nyilvános liturgiák szünetelnek, de a templomok meghatározott időben továbbra is nyitva vannak. A debreceni Szent Anna-székesegyházban április 2-án, kedden 7.45-től 18 óráig egész napos (egyéni) szentségimádásra lesz lehetőség.

Az elsőcsütörtököt az Egyház az Oltáriszentség tiszteletének szenteli. Ezt a napot általában szentórával, egész napos szentségimádással ünnepeljük.

Ezen a napon imádkoznak a kihelyezett Oltáriszentség előtt a Palánki Ferenc megyéspüspök által 2019-ban, advent első vasárnapján – a papi hivatásokért – alapított Szent László Imaszövetség tagjai is.

„A jövő egyházáért mindannyian felelősek vagyunk a jelenben. Ezért most kell imádkoznunk azokért, akik igent mondanak Krisztus hívására, és vállalják, hogy Krisztus mellett átalakuljon szívük, gondolkodásmódjuk, mint az apostoloké és a tanítványoké. Ezért engedelmeskedve Krisztus akaratának, kérjük az aratás Urát, hogy támasszon papi és szerzetesi hivatásokat az egyházmegyénkben élő családokból.”
(Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök)

A tagok mindennap elimádkoznak egy tized rózsafüzért, valamint elsőcsütörtökönként szentségimádáson vesznek részt, melyet az egyházmegye papjaiért és új papi hivatások születésért ajánlanak fel. Természetesen a jelen helyzetben otthon is lehet végezni a felajánló imákat.

A Szent László Imaszövetségről részletesebben olvashatunk és a csatlakozáshoz szükséges jelentkezési lapot is megtaláljuk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján.

Ez a nap felkészít bennünket az elsőpéntekre is, melynek során folytatódik a Jézus Szíve Nagykilenced felajánlása, ezt az egyházmegyében szintén Palánki Ferenc megyéspüspök hirdette meg január 1-jén, a Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén bemutatott szentmisén.

A Jézus Szíve Nagykilenced segít a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésben, és kilenc egymást követő elsőpénteken, januártól szeptemberig tart.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó (illusztráció): Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Képünk illusztráció