Egy kis lelkierő minden napra

A kedvező jövővel kapcsolatban Adolf Kolping megvilágítja: „Jobb jövőt csak olyan emberek teremthetnek, akiket a keresztény hit hűségre, állhatatosságra nevelt.” A jó cselekedetek elvégzését pedig ne halogassuk, ne halasszuk holnapra, tegyünk jót ma, mert ahogy Bosco Szent János írja: „Holnap talán már nem lesz rá időtök.” A munka legfontosabb része Platón szerint „a kezdet”. Clairvaux-i Szent Bernát szerint soha nem azt kell néznünk, „mi rosszat tesznek mások, hanem azt, hogy neked mi jót kell tenned!” Woody Allen arra figyelmeztet bennünket, hogy soha ne féljünk egyedül belevágni valami nagy dologba: „Emlékezz arra, hogy egy magányos amatőr készítette a bárkát, és egy halom szakértő a Titanicot…” 

Előfordul, hogy elkeseredünk, amikor úgy érezzük, sok fájdalom, szenvedés ér bennünket vagy szeretteinket. Érdemes ilyenkor megszívlelnünk Szent XXIII. János szavait: „Isten azért teremtette az árnyékot, hogy kiemelje vele a fényt.” Ugyancsak a jó pápa az, aki emlékeztet rá: „Bátorság! Türelem! A kínszenvedés három napig tart, az egész többi év, az egész élet feltámadás, győzelem.”

Szent-Gály Kata sorain is eltűnődhetünk: „Ne azt reméld, hogy Isten megkímél a szenvedéstől, hanem azt, hogy erőt ad hozzá.” Ha pedig nagy katasztrófa ér minket, tartsuk szem előtt Goethe tanítását: „Bölcs dolog nem azon búsulni, mi minden veszett el, hanem azt nézni, mi maradt meg”.

Ha azon dilemmázunk, hogy mikor és hogyan szolgáljuk Istent, érdemes magunkévá tennünk Szent Ágoston intelmét: „Minden idő alkalmas arra, hogy benne Istennek szolgáljunk. Használjuk fel az időt – és az szent idővé válik.” Dosztojevszkij munka és ima kapcsolatát világítja meg: „Úgy dolgozz, mintha száz évig élnél, és úgy imádkozz, mint aki bármely pillanatban meghalhat.”

Josef Kentenich így fogalmazza meg az életszentség lényegét: „Az életszentség annyi, mint bátorság, hogy mindennap újra kezdjünk.” S hogy mi az ember értéke Isten szemében? Michel Quoist szerint „nem kísértéseinek gyengeségével, bukásainak kis számával, még csak nem is a komoly hibáktól való mentességgel mérhető, hanem elsősorban a Megváltó mindenhatóságába vetett teljes bizalmával, szeretetével, az újrakezdés folytonos akaratával”.

A világ meghódításával kapcsolatban érdemes megfontolnunk Thomas Merton gondolatait: „A világot csak úgy hódíthatjuk meg, ha lemondunk róla, fölébe emelkedünk sokféleségének, és újra átgondoljuk az egészet abban az egyszerű szeretetben, amely mindent Istenben talál meg.” Sokszor lebecsüljük erőnket, teherbíró képességünket, pedig reményt kaphatnánk Bálint Sándor soraitól: „Az ember többet tud elviselni, mint amennyire képes: ez a kereszténység csodája.” Kapcsolódnak ehhez a misztikus költészet talán legnagyobb alakjának, Keresztes Szent Jánosnak a gondolatai: „Minden szükségünkben, fáradtságunkban és nehézségünkben legjobban segít a bizalommal telített imádság és a remény, hogy Isten mindent úgy intéz majd el, ahogy az Ő céljainak leginkább megfelel.” Loyolai Szent Ignác pedig vallja: „Minél reménytelenebbnek látszik a helyzet, annál jobban kell bízni Istenben. Ahol kihagyott az emberi segítség, ott kezdődik az isteni.”

Péter apostol első leveléből idéz Luther Márton: „Minden gondotokat Őrá vessétek” (5,7). Hozzáteszi: aki nem veszi komolyan ezt a tanácsot, „az maga válik elvetett, megvetett, alávetett, kivetett, a sorsnak odavetett emberré”. Kalkuttai Szent Teréz fölteszi a kérdést: „Ha ma meg kellene halnotok, mit mondanának rólatok? Mi volt szép, Krisztusban hasonlatos bennetek, ami segített másokon?” A válasz: „Álljatok meg Jézus előtt, és ne elégedjetek meg bármilyen válasszal!”

A röviden megfogalmazott intelmek, elmélkedések mind azt sugallják: semmi sem lehetetlen számunkra, ha bizalmunkat mindenkor, a legkilátástalanabb helyzetekben is Megváltó Urunkba, Krisztusba vetjük, mi pedig megtesszük azt, ami erőnkből telik.

Egy kis lelkierő minden napra
Szent Gellért Kiadó, 2020

Bodnár Dániel/Magyar Kurír