Egy pici szeretet változást hozhat – Varga László látogatása egy kaposvári hajléktalanközpontban

Hazai – 2018. február 20., kedd | 14:19

Február 19-én Varga László megyéspüspök ellátogatott a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete által működtetett kaposvári Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központba.

Az eseményen közreműködött Horváth Zoltán, a kaposvári Szent Imre-templom gitáros csoportjának vezetője, illetve Tolnai Mária, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának docense.

A megyéspüspököt elkísérték az ÉLSZ imacsoport tagjai, akik agapéra invitálták a hajléktalanokat.

Varga László püspök megosztotta néhány személyes emlékét a jelenlévőkkel, és hangsúlyozta: „Egy pici szeretet nemcsak életet ment, hanem meg is változtat dolgokat. Mindenki tud jót tenni azzal, aki nála rászorulóbb, csak nyitott szívvel kell figyelnünk a másikra.”

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria