Egyéni ima – Gájer László személyes hangvételű videoblog-üzenete (2. rész)

Nézőpont – 2020. április 6., hétfő | 20:30

Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára szerkesztőségünk megkeresésére személyes hangvételű videobloggal szólítja meg a híveket a járvány idején: olyan kérdésekről elmélkedik, amelyek ebben a nehéz időben reményt adnak, segítenek befelé tekinteni, ugyanakkor kitekinteni a bezártságunkból.

Hogyan bontakozhat ki rajtunk keresztül Isten akarata a járvány idején? Mire hív Isten, hogy termékeny legyen ez az idő? Gájer László szentírási részeket, gondolatokat ajánl elmélkedésre, hogy Isten akarata valóban tevékeny legyen bennünk egy olyan időben, amikor nagyon kevés lehetőségünk van a látható tevékenységre.

Ebben a részben Az apostolok cselekedetei negyedik fejezetéből azon a történeten elmélkedik, ami Péter és Pál igehirdetésének következményeit mutatja meg: Isten Igéje annak ellenére működött, hogy az apostolokat bebörtönözték. Az Ige átlépte a korlátokat és jelentősen terjedt. Ezekben a nehéz hetekben, amikor nincs lehetőségünk közösségben imádkozni, valami hasonlót kellene átélnünk. Nagy kihívás és lehetőség is ez számunkra, hogy a bezártság ellenére Isten Igéje növekedjék. Lehetőség, hogy növekedjünk a magányos imádságban.

Egy indiai fotográfus Teréz anyát fotózta az 1970-es években a szegények, a betegek között. Kérte, hogy húsvétkor ne jöjjön, de a fotós azt válaszolta, ha az imádságukat nem tudja lefotózni, akkor nem tudja megörökíteni az életüket, mert csak a felét látta. Valami ilyesmire kapunk mi is lehetőséget: sok mindent csinálunk, feladatokat vállalunk az Egyházban, de fontos, hogy ez egy csendes imával kapcsolódjon össze. Most lehetőséget kapunk arra, hogy gyakoroljuk ezt az imádságot. Ahogy a japán keresztények évszázadokon át rejtve élték meg hitüket, most nekünk is meg kell tanulnunk egyedül, a Bibliával, Isten Igéjével imádkozni. Hasznos és termékeny idő, ami nem tér vissza: egy mélyebb belső imaélettel kell majd visszatérnünk közösségeinkbe.

A második videót jelen írással egy időben közreadjuk. A videók heti rendszerességgel, hétfőn este lesznek elérhetők a Magyar Kurír YouTube-csatornáján.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria