Egyetem lett az Eszterházy Károly Főiskolából

Hazai – 2016. szeptember 12., hétfő | 19:15

Az Eszterházy Károly Főiskola az idei, 2016/17-es tanévtől Eszterházy Károly Egyetemként nyitja meg kapuját a hallgatók előtt. Az egyetemi lelkészség eseményeiről Füleczki István lelkész tájékoztatta a szerkesztőséget.

Ezzel együtt az Egri Római Katolikus Főiskolai Lelkészség (ERKEL) is átalakul, de nem csak névleg: ebben a tanévben is sok új programmal készül a a fiatalok számára.

A Líceum épületében minden kedden 19 és 21 óra között beszélgetés, ima, hittanóra várja az érdeklődőket. A Líceum kápolnájában a már hagyományossá vált szentmisék ebben az évben is a „találkozás örömét” kínálják mindenki számára. 

Ebben a tanévben is megrendezik az Eged-hegyi keresztutat és a TeaTime elnevezésű utcai evangelizációs programot.

Ezenfelül szerdánként az egri Segítő Szűz Mária Leánykollégiumban 19.30-tól gyónási lehetőséget biztosítanak a hallgatók számára, 20 órától szentmisén imádkozhatnak együtt a fiatalok, ezt követően pedig közös fórum, előadások várják az egyetemistákat 21.30-ig.

Csütörtökönként 15.30-tól a Szent István Rádión hallható a Hitvalló egyetemistáknak című rádióműsor, melyben az egyetemi lelkészség tagjai beszélgetnek aktuális hitbeli kérdésekről, az ifjúságpasztorációról és sok más érdekes témáról.

Az aktuális programok, időpontok, információk elérhetőek a lelkészség plakátjain az egyetem minden épületében, a kollégiumokban és a város több pontján, illetve a lelkészség Facebook-oldalán.

Forrás és fotó: ERKEL

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria