Egyetemi tanévnyitó szentmise Szegeden

Hazai – 2019. szeptember 13., péntek | 13:57

Idén is megtartotta a már hagyományossá vált egyetemi tanévnyitó szentmisét a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szeptember 10-én a szegedi dómban.

A közel kétszáz egyetemista mellett a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola oktatói, valamint a Szegeden működő keresztény szakkollégiumok vezetői és munkatársai is részt vettek az eseményen.

A szentmise főcelebránsa Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök volt.

Homíliájában a főpásztor kiemelte, hogy mennyire fontos keresztény értelmiségiként Jézusban gyökeret verni, hiszen ez biztos alapot jelent az ember életében, a sziklára épült házhoz hasonlóan. Felhívta a figyelmet arra, hogy Isten mindig sokkal jobban tudja, hogy valójában mire van szükségünk; nekünk az a feladatunk, hogy ráhagyatkozzunk, és engedjük, hogy vezessen minket, akár a választott hivatásunk által is.

A megyéspüspök a szentbeszéd végén sok sikert és örömöt kívánt a diákok előtt álló feladatokhoz.

A szentmise záróáldása előtt bemutatkozott a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészségen működő Forráspont Lelkigondozó Szolgálat, akik az idei tanévben is várják az egyetemistákat. Bemutatkoztak a városban és az egyetemi lelkészségen működő kiscsoportok is, melyek nyitottak új tagok felvételére.

A szentmisén zenei szolgálattal közreműködött a lelkészség Zenei Team közössége.

*

A lelkészség minden tanévet új mottóval indít. Idén a szegedi dóm felújítása és megújulása alkalmából a hitben és az Isten iránti hűségben való megújulás témájával foglalkoznak a lelkészség programjai. A tanév jelmondata: „Újuljatok meg lélekben!” (Ef 4,23).

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Kóczán Kristóf

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria